Törökország csapatokat vont össze a szíriai határra

Vágólapra másolva!
Törökország csapatokat és fegyvereket vont össze a Szíriával szomszédos határra azt követően, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton bejelentette, országa hadműveleteket indít az Egyesült Államok által támogatott kurd fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellen.
Vágólapra másolva!

A török államfő azt is mondta, hogy befejezték a katonai műveletek kidolgozását, kiadták a megfelelő parancsokat. Hozzátette, hogy a Szíria északi részén végrehajtandó hadműveletben

szárazföldi és légi erőket is bevetnek.

A török katonai erők célja egy ütköző övezet, egy biztonsági zóna megteremtése, ahol elhelyeznék a Törökország területén lévő szíriai menekülteket, illetve hogy a területről kiszorítsák a kurd fegyveres koalíciót.

Erdogan korábban többször is arra figyelmeztetett, hogy ha az úgynevezett biztonsági zónát nem hozzák létre szeptember végére, akkor Törökország kénytelen lesz a saját katonai terveit végrehajtani.

Korábban az SDF képviselője, Musztafa Bali bejelentette, hogy

a kurd erők felveszik a harcot a török katonákkal,

ha azok behatolnak Szíria északkeleti részébe.

A kurdok etnikai tisztogatásról beszélnek

Az as-Sark al-Auszat című pánarab napilap augusztusban azt írta, az Egyesült Államok és Törökország megállapodott abban, hogy biztonsági övezetet alakítanak ki a szíriai-török határon Rász el-Ajn és Tell-Abjad városok között.

Ezen a területen feltehetően amerikai-török erők járőröznek majd. Török elképzelés szerint a Törökországban lévő szíriaiak százezrei ebbe az ütközőzónába térhetnének vissza.

A kurd erők az amerikai hadsereggel egyeztetve megkezdték elhagyni a területet.

Az SDF ugyanakkor határozottan elutasította, hogy a szíriai menekülteket ebbe a térségbe telepítsék át Törökországból. Mazlúm Kobani, az SDF főparancsnoka pénteken az as-Sark al-Auszat lapnak azt mondta, hogy Törökország meg akarja változtatni Északkelet-Szíria demográfiai összetételét, ami szerinte etnikai tisztogatást jelent.