Teljesen leégett a bethlenszentmiklósi templom tornya - videó

romániai templomtűz
Szerda kora estére teljesen megsemmisült a bethlenszentmiklósi templom tornya.
Vágólapra másolva!
Kigyulladt és hatalmas lángokkal égett szerda délután a Fehér megyei Bethlenszentmiklós 15. században épült templomának tornya. Egy A-kategóriás műemléképület veszhet oda - számolt be a Maszol.ro erdélyi hírportál.
Vágólapra másolva!

Az Agepres beszámolója szerint a helyszínen több tűzoltóegység órákig küzdött a lángok megfékezésén. A hatalmas lángokkal égő templomról felvételt is készítettek.

Veress Ferenc, a 320 fős unitárius gyülekezet lelkésze az MTI-nek elmondta, hogy a tűzoltóság nagyon gyorsan a helyszínre érkezett, de a toronysisakot már nem tudták megmenteni.

A tűz következtében elhasadt, de szerencsére nem zuhant le a templom 1631-ben öntött nagyharangja.

A lelkész szerda délután még nem tudta megmondani, hogy mi okozhatta a tüzet. Elmondta ugyanakkor, hogy épp a parókia udvarán tartózkodott, 80-100 méterre a templomtól, amikor a lángok keltette ropogást meghallotta. A gyülekezet egyébként épp a templom felújítására készült, októberre tervezték a talajmintavételt és a tervezés elkezdését.

Most azt tartják a legsürgetőbb feladatnak, hogy szakemberekkel felméressék a torony állapotát, és a tél beállta előtt valamilyen ideiglenes fedelet tegyenek rá.

Szerda kora estére teljesen megsemmisült a bethlenszentmiklósi templom tornya. Forrás: Maszol.ro/news.ro

A Fehér megyei katasztrófavédelmi felügyelőség közlése szerint a tűzoltók a lángok eloltása után egy daru segítségével leemelték a két harangot a leégett toronyból, megkönnyítve így a felújítási munkálatokat.

A szakemberek ugyanakkor megállapították, hogy a tüzet a toronyba elhelyezett világítótestek egyikénél bekövetkezett rövidzárlat okozhatta.

Mivel a tűz jelentős anyagi kárt okozott, ezért egy helyi magyar szervezet, a "Jövőnk a Szórványban Egyesület" adománygyűjtést hirdetett a templom restaurálására.

A Balázsfalva és Dicsőszentmárton között, a Kis-Küküllő partján fekvő Bethlenszentmiklós Fehér megye kevés magyar többségű településének az egyike. Az 1381 lakosú településen a 2011-es népszámláláson a lakosság 56 százaléka vallotta magát magyarnak, a magyarok közel fele pedig unitárius vallású. A település közigazgatásilag Szépmező községhez tartozik, melyben már csak 24 százalékot tesz ki a magyar lakosság aránya. A bethlenszentmiklósi unitárius templom több szakaszban épült. Legrégebbi keleti részét késő Árpád-korinak vélik. Ezt toldották meg valamikor egy tágasabb templomhajóval, amelyhez valamikor a 17. században építették hozzá a tornyot.