Az Iszlám Állam szóvivőjét is megölték Észak-Szíriában

Vágólapra másolva!
Megölték Abu Hasszan al-Muhadzsirt, az Iszlám Állam szóvivőjét is az észak-szíriai Aleppo tartomány Ain al-Bajda nevű településén vasárnap – közölte a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezet parancsnoka nem sokkal azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, a dzsihadisták vezetőjének megölését.
Vágólapra másolva!

A mozgalmi nevén Mazlúm Abdiként vagy Kobániként ismert kurd parancsnok szerint a kurd milícia és az amerikai hírszerzés közösen hajtotta végre a műveletet Muhadzsir ellen, aki

a terrorista vezér jobb kezének számított.

Az AFP francia hírügynökség helyszínen lévő egyik tudósítója két kiégett autó roncsát látta és három holttestet a Dzsaráblusz térségében található településen. Arról számolt be, hogy az autókat légicsapás érte.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet ugyanakkor úgy tudja, a támadásban a szóvivőn kívül négy további szélsőségest is megöltek.

Az Abu Bakr al-Bagdadi ellen indított akciót Szíria északnyugati részén hajtották végre az amerikai erők vasárnapra virradóra. Az OSDH szerint az akcióban összesen kilenc ember halt meg. A támadásban részt vettek az SDF fegyveresei is.

Az OSDH értesülése szerint

Bagdadi az Idlíb térségében lévő Barisa településen rejtőzött egy épületben, és amikor rajtaütöttek, felrobbantotta a testén lévő robbanómellényt.

A 48 éves Bagdadi valódi neve Ibrahim Avad al-Badri, és 2014 júniusában jelentette be az Iszlám Állam létrehozását.