Potápi Árpád János: Rodostót sokkal jobban be kellene kapcsolni a magyar emlékezetbe és a magyar turizmusba

POTÁPI Árpád János
Budapest, 2019. április 18. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatót tart hivatalában a külhoni magyarságnak szóló pályázati felhívás eredményeiről 2019. április 18-án. Összesen 1,6 milliárd forinttal támogatja a kormány a diaszpóra magyarságát, valamint a Kárpát-medencei magyar oktatást és kultúrát. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Rodostót sokkal jobban be kellene kapcsolni a magyar emlékezetbe és a magyar turizmusba - hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Török-Magyar Kultúrház rodostói átadó ünnepségén mondott beszédében szerdán.
Vágólapra másolva!

A kultúrház a nyugat-törökországi Rodostóban (Tekirdag), a Rákóczi Múzeum mögött található Hikmet Cevik utca 11. szám alatt nyílt meg.

Az államtitkár a felújított épületnél felidézte, hogy a ház annak a Csáky Mihály grófnak volt az otthona, aki II. Rákóczi Ferenc fejedelem egyik leghűségesebb generálisaként, a bujdosásba is követte őt, és akit 1738-tól 1757-ben bekövetkezett haláláig a rodostói kuruc emigráció vezetőjeként tartanak számon.

Potápi Árpád János az MTI-nek telefonon elmondta: két évvel ezelőtt járt először Rodostóban, és már akkor megérintette, hogy a török emberek és vezetőik mennyire foglalkoznak a kuruc-, illetve Rákóczi-hagyománnyal. Kiemelte:

Csáky gróf házát a város önkormányzata teljes egészében a saját pénzéből újította fel azzal a céllal, hogy mind a magyar, mind a helyi turistákat odavonzza.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkár Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A nemzetpolitikai államtitkár közölte: az épület egyrészt a rodostói Török-Magyar Baráti Társaság irodája lesz, ahol a tiszteletbeli konzul, Erdogan Erken hivatala is helyet kap. Hozzátette: a házban ezen felül egy, a száműzetésbe kényszerült

80 fős magyar kolóniáról szóló kis történeti kiállítást is berendeztek,

a gyerekek számára külön interaktív szobával.

Az államtitkár szerdai beszédében emlékeztetett: a Rákóczi-szabadságharc leverését követően a fejedelem először Lengyelországban, később Franciaországban, 1717-től a török szultán meghívására pedig az Oszmán Birodalomban lelt menedékre, ahol a kezdetekkor Edirnében (Drinápoly), majd Isztambul Yeniköy nevű községében élt. Bécs tiltakozása miatt

1720-ban a szultán a magyar politikai emigráció lakhelyéül Rodostót (Tekirdag) jelölte ki.

Rákóczi életének utolsó 15 évét ebben a Márvány-tenger partján fekvő kisvárosban töltötte.
Potápi Árpád János rámutatott: aki Rodostóba érkezik, annak rögtön feltűnhet, hogy a városban egy különálló "magyar sziget" található. A mára már teljes körűen felújított Rákóczi Múzeum, a Magyar utca, a Rákóczi sugárút, a Mikes Kelemen utca és park, illetve a Szabadság és Béke park - amelyben a fejedelem teljes alakos szobra áll - mind arról tanúskodik, hogy évszázadokkal ezelőtt

- fogalmazott. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár azon vélekedésének is hangot adott, hogy

Rodostót sokkal jobban be kellene kapcsolni a magyar emlékezetbe és a magyar turizmusba.

A török és a magyar kormánynak komolyan el kellene gondolkoznia azon, hogy a közös együttműködés sarokbástyájává tegye a mai Tekirdag-t - hívta fel a figyelmet.

A szerdai megnyitón a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum 20 diákja, igazgatója és több kísérőtanára is jelen volt. Potápi Árpád János beszédében példaértékűnek nevezte azt a helytállást, amelyet a líceum tanári, szülői és hallgatói közössége mutatott az elmúlt évek során.

- nyomatékosította.

Az államtitkár, aki háromnapos hivatalos látogatás keretében érkezett szerdán Törökországba, arról is beszámolt, hogy az erdélyi gyerekekkel megkoszorúzták a Rákóczi-háznál a fejedelem mellszobrát és elénekelték közösen a Székely Himnuszt.

Potápi Árpád János csütörtökön I

sztambulban felkeresi a magyar főkonzulátust és az Isztambuli Magyar Intézetben működő hétvégi magyar iskolát.

A programot a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes szerdai rodostói, valamint csütörtöki isztambuli fellépése színesíti.

A látogatás pénteken - mindenszentek napjára is emlékezve - magyar nyelvű misével és koszorúzással zárul az isztambuli Szent Benedek-templomban, ahol Rákóczinak, édesanyjának, Zrínyi Ilonának, továbbá Thököly Imrének a hamvait őrizték évszázadokon keresztül.