Összefogtak a felvidéki magyar pártok a szlovák parlamenti választás miatt

szlovák parlament
A Szlovák Nemzeti Tanács épülete Pozsonyban.
Vágólapra másolva!
Közös választási listán, egy választási párt keretében indul a jövő február végére kitűzött szlovákiai parlamenti választáson a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) - jelentették be az érintett pártok tárgyalódelegációi.
Vágólapra másolva!

Közös nyilatkozatuk szerint közel egyhetes intenzív tárgyalássorozat eredményeképpen sikerült megállapodniuk, miután az MKP Országos Tanácsa szombaton jóváhagyta, hogy újrakezdi a tárgyalásokat a Bugár Béla vezette Most-Híddal egy egységes magyar választási lista létrehozásáról.

A szlovák parlament épülete Pozsonyban. Forrás: Wikipedia

Az egyezséget a három párt elnökségének még jóvá kell hagynia, erre várhatóan a jövő héten kerül majd sor.

A megállapodás lényege, hogy

az érintettek a 2020-as szlovákiai parlamenti választáson egy közös választási párt listáján indulnak.

Ezt a trió legkisebb pártja az MKDSZ hozza létre, Régiók Pártja Híd MKP néven. Ez a megoldás azért lehet hatékonyabb egy választási koalíciónál, mert míg az előbbinek a voksok 5 százalékát kell megszereznie a parlamentbe jutáshoz, addig a koalíciós lista esetében 7 százalék a bejutási küszöb.

Az elmúlt hónapokban nyilvánosságra hozott felmérések szerint

mind az MKP, mind pedig a Most-Híd támogatottsága 3,5-4 százalék körül mozog.

Az MKDSZ kimutatott támogatása ennél jelentősen alacsonyabb.

A hármas formáció pártelnökei abban is megegyeztek, hogy egyikük sem áll majd a választási lista élén, hanem közös megegyezés alapján választanak listavezetőt.

Emellett "a pártok közös kampánystábot és választási programot hoznak létre. A listára kerülők el kell, hogy fogadják a pártok értékrendbeli különbségeit, és egymás ellen nem kampányolhatnak. A felek kvótát biztosítanak egyéb nemzetiségű jelöltek számára is."

A parlamentbe bejutó képviselőik pedig közös frakciót hoznak létre

- olvasható közös sajtóközleményükben.

A tervek szerint, ha mindezt a pártok elnöksége is jóváhagyja, egyeztetéseket kezdenek majd más magyar pártokkal is az egységes lista további bővítéséről.

E tekintetben leginkább a Most-Hídból kilépett Simon Zsolt által vezetett, kevesebb mint fél százalékos támogatottságú Magyar Fórum jöhet még szóba, illetve a még bejegyzésre váró, Összefogás elnevezésű formáció, amelyet eredetileg ugyancsak a felvidéki magyar közös képviselet megteremtésének szándékával hoztak létre idén szeptemberben.