Kim Dzsongun leromboltatja Észak-Koreában a Dél-Korea által épített szállodákat

Vágólapra másolva!
Kim Dzsongun észak-koreai vezető elrendelte a Dél-Korea által épített szállodák és más idegenforgalmi létesítmények lerombolását a Gyémánt-hegyen.
Vágólapra másolva!

A dél-koreai kormány és vállalatok tucatnyi idegenforgalmi létesítményt - szállodákat, éttermeket, fürdőket, koncerttermet és golfpályát - építettek a Gyémánt-hegyen. Az utaztatások 1998-ban kezdődtek, de 2008-ban leálltak, miután egy észak-koreai őr agyonlőtt egy dél-koreai turistát. A gyémánt-hegyi idegenforgalom a Korea-közi együttműködés jelképe volt. 2010-ben Észak-Korea kisajátította dél-koreai létesítményeket.

A KNCA hivatalos észak-koreai hírügynökség szerint Kim ellátogatott az üdülőhelyre, és azt "lepusztultnak", a nemzeti jellegtől idegennek találta.

Kim bírálta apja politikáját, amely szerinte túlságosan függött Dél-Koreától. Bejelentette, hogy teljes egészében lerombolják az épületeteket, majd saját ízlésük szerinti modern létesítményeket emelnek a helyükön.

A két Korea között jelenleg fagyos a viszony, ami csalódást okoz Mun Dzsein liberális dél-koreai elnöknek, aki tavaly háromszor találkozott Kimmel a két Korea közötti gazdasági kapcsolatok fellendítése érdekében.

Ri Szang Min, a szöuli újraegyesítési minisztérium szóvivője kijelentette, hogy megvédik tulajdonjogukat, és hajlandóak tárgyalni Phenjannal a létesítmények sorsáról.