EP: Tárgyalni kellene a csatlakozásról Albániával és Észak-Macedóniával

Vágólapra másolva!
Albánia és Észak-Macedónia teljesítette a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételeket, a tárgyalások megkezdésének elhalasztásával ezért az Európai Unió stratégiai hibát követ el – szögezte le az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén csütörtökön elfogadott állásfoglalásában.
Vágólapra másolva!

A 412 szavazattal, 136 ellenszavazat és 30 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az uniós parlament mélységes csalódottságának adott hangot azért, mert az európai állam- és kormányfők október 17-18-i csúcstalálkozóján nem sikerült döntésre jutni a két országgal tervezett csatlakozási tárgyalások elindításáról.

A képviselők bírálták Franciaország, Dánia és Hollandia ellenállását, és kijelentették, hogy az elmúlt pár évben mindkét ország jelentős erőfeszítéseket tett, és

eleget tesz a csatlakozási tárgyalások megkezdésére vonatkozó uniós követelményeknek.

Elismerésüket fejezték ki Észak-Macedóniának, hogy az több nehéz, kétoldalú kérdést rendezett szomszédaival, és üdvözölték az új albán igazságügyi reformokat is.

A döntés elodázásával az unió vezetői stratégiai hibát követtek el, ami megkérdőjelezi az EU szavahihetőségét, és

a többi esetleges tagjelölt országnak is negatív üzenetet küld.

A két országban szerintük "megnőhet az olyan külső szereplők befolyása, amelyek tevékenysége nem az európai értékrendet és érdekeket követi".

A bővítési folyamat egyes tagállamok által szorgalmazott reformja nem gördíthet akadályt Albánia és Észak-Macedónia elé, hiszen azok már teljesítették a vonatkozó követelményeket.

A képviselők végezetül felszólították a tagállamokat, hogy legyenek tudatában felelősségüknek Albánia és Észak-Macedónia ügyében, és hozzanak egyhangú, pozitív döntést legközelebbi ülésükön.