Az RMDSZ visszajuttatná a kommunizmus idején elvett egyházi ingatlanokat

KELEMEN Hunor, RMDSZ
Kolozsvár, 2019. február 23. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke beszél a párt kolozsvári kongresszusán 2019. február 23-án. A küldöttek újraválasztották Kelemen Hunort a szövetség elnökévé. MTI/Biró István
Vágólapra másolva!
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvénytervezetet dolgoz ki a kommunizmus idején államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatására. A Bukarest által 1948-ban az erdélyi magyar történelmi egyházaktól elvett ingatlanok jelentős részét ugyanis mind a mai napig nem adták még vissza.
Vágólapra másolva!

Erről a szövetség parlamenti frakciói döntöttek keddi ülésükön, amelyen az őszi parlamenti időszak prioritásait rögzítették.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke beszél a párt kolozsvári kongresszusán 2019. február 23-án. Forrás: MTI/Biró István

Amint az RMDSZ hírlevele felhívja rá a figyelmet:

A képviselőházi és a szenátusi frakció közölte: a parlamenti vita során megpróbálják úgy módosítani a közigazgatási törvénykönyvet, hogy abba visszakerüljenek a magyar közösség számára fontos kitételek.

A jogszabályt sürgősségi kormányrendelettel fogadta el a kabinet, és

kiiktatta a tervezetből az anyanyelv-használati jogok nagyobbik hányadát.

Az RMDSZ bejelentette:

képviselői törvénycsomagot dolgoznak ki a családok állami támogatására.

A törvénycsomag révén családi adókedvezmények, valamint kedvezményes lakás- és autóvásárlás bevezetésére tesznek javaslatot.

A vadkárok rendezését szabályozó törvényjavaslat képviselőházi vitája során a szövetség képviselői hatékonyabb állami beavatkozást, gyorsabb ügyintézést és hatósági felelősségvállalást szorgalmaznak.

Az RMDSZ azzal számol, hogy a parlamenti ülésszak idején jelentős mértékben módosítják az ásványvíz- és a termálvíz kitermelését szabályzó törvényeket. A szövetség azt szorgalmazza, hogy az ásványvíziparból származó nyereség egy része valamilyen formában a helyi közösségekhez kerüljön vissza, valamint a kitermelés és a palackozás hosszú távon is fenntartható legyen.

Ennek értelmében módosító javaslatcsomagot iktat a törvénytervezet parlamenti vitája során, amely

az ásványvíz-kitermelés mellett a termálvizek hozzáférhetőségét is lehetővé tenné a helyi közösségek számára.

Az új parlamenti ülésszakban olyan törvények elfogadását is szorgalmazza az RMDSZ, amelyek hangsúlyt fektetnek az országos betegségmegelőző programok lebonyolítására, valamint hozzáférhetőbb orvosi ellátást biztosítanak mindenki számára.

Az RMDSZ frakciói azt is célként rögzítették, hogy

töröljék azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely a megyei tanácselnökök megválasztását a magyar közösség képviseletének kárára szabályozza.

Amint a hírlevél emlékeztetett: jelenleg öt erdélyi megyét vezet magyar tanácselnök. A kormányrendelet értelmében csak a két székelyföldi megye vezetését tarthatná meg a magyar közösség,

Szatmár, Bihar és Maros megyében pedig meggyengülne a magyar képviselet.