Hatéves kisfiú esett a folyóba szombaton, most megtalálhatták a holttestét

Vágólapra másolva!
Az angliai Stour folyóba esett egy hatéves kisfiú szombat délután. A kisfiút azóta is nagy erőkkel keresik, most vélhetően az ő holttestét találta meg a sürgősségi mentőszolgálat, a rendőrség ugyanakkor még nem állapította meg a holttest személyazonosságát.
Vágólapra másolva!

A Kent megye Sandwich nevű településén élő, hatéves Lucas Dobson szombaton éppen a közeli Stour folyó partján halászott a szüleivel, amikor

a móló és a halászhajó között délután 13:30 körül a folyóba esett

- írja a BBC.

Az apja és két közelben lévő felnőtt megpróbálták kihúzni, de sajnos nem jártak sikerrel, és

a víz elsodorta a gyereket.

Ezt követően a sürgősségi mentőszolgálat és a helyi tűzoltóság csapata négy napon át kereteste Lucast, de eredménytelenül.

Összesen 200-an vettek részt a gyerek keresésében.

A mai napon

a mentőszolgálat megtalálta a közelben egy kisfiú holttestét, és erről értesítették a rendőrséget, illetve az eltűnt gyerek szüleit is.

Sajtóértesülések szerint Lucas Dobson holttestét találhatták meg, de a rendőrség ezt az információt egyelőre nem erősítette meg.