Autóba rejtett bomba robbant Kairóban

Kairó, Egyiptom, robbanás, autó, baleset
05 August 2019, Egypt, Cairo: People stand beside a damaged car in front of the National Cancer Institute after an explosion. According to Health Ministry, at least 17 people died and 26 injured. Photo: Omar Zoheiry/dpa
Vágólapra másolva!
Egy robbanószerekkel megpakolt autó okozta a kairói onkológiai intézet közelében hétfőre virradóra történt robbanást - közölte az egyiptomi belügyminisztérium hétfő délután. Legutóbbi jelentések szerint a detonációnak 20 halálos áldozata van.
Vágólapra másolva!

Az egyiptomi belügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy az előzetes vizsgálatok eredménye szerint egy helyi militáns csoport, a Haszm állt a robbantás mögött. Ezt megelőzően az egyiptomi hatóságok nem közöltek olyan információt, amely szerint terrorista cselekményről lett volna szó.

Hétfőre virradóra erőteljes robbanás rázta meg Kairó belvárosát. Az eset a Nílus-rakparton, az egyiptomi onkológiai intézet előtt történt.

Egy forgalommal szemben haladó autó összeütközött három másikkal, az ütközés pedig nagy erejű robbanást váltott ki.

A belügyminisztérium közölte, hogy az előzetes vizsgálatok szerint

az autóban robbanószerek voltak

elhelyezve, amelyek az ütközés következtében robbantak fel. A tárca hozzátette továbbá, hogy úgy vélik, hogy

az autót terrorcselekmény elkövetésére szállították a helyszínre,

a járművet a Haszm szerelte fel robbanóanyagokkal.

Legalább húsz ember meghlat és nagyvenhét megsebesült a merényletben. Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Omar Zoheiry

Az egyiptomi egészségügyi és a belügyminisztérium közlése szerint a robbantásban

20 ember halt meg és további 47-en megsérültek.

Korábbi jelentések még 16 halálos áldozatról és 21 sérültről számoltak be.

Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök terrortámadásnak minősítette az esetet.
A detonáció kárt okozott az onkológiai intézet épületében is, a tűz miatt ki kellett üríteni az egészségügyi létesítmény egy részét.

Az előző esti robbanás által megrongálódott Nemzeti Onkológiai Intézet épülete Kairóban 2019. augusztus 5-én. Forrás: MTI/EPA/Mohamed Hosszam

A Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozó egyik helyi szemtanú arról számolt be, hogy a robbanás helyszínén összeégett holttestek voltak, amelyek láttán nehéz elhinni, hogy pusztán egy autós ütközés történt.

- mondta egy szemtanú. Egy másik, neve elhallgatását kérő szemtanú pedig arról számolt be, hogy az egyik autó sofőrje elmenekült, mielőtt bekövetkezett volna a robbanás.

Kiégett autó roncsa a helyszínen, ahol robbanás történt Kairóban 2019. augusztus 4-én. Forrás: MTI/EPA/Mohamed Hosszam

A Haszm, amelyet a Muszlim Testvériség katonai szárnyának tartanak, a szervezet ifjúsági tagozatából nőtt ki, és Abdel-Fattah esz-Szíszi elnök elleni 2013-as, erőszakkal feloszlatott ülősztrájkok idején lépett színre.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi 2013-ban katonai puccsal eltávolította Mohamed Murszi demokratikusan megválasztott iszlamista elnököt az ország éléről, és átvette a helyét. Hónapokkal Murszi hatalmának megdöntése után az egyiptomi hatóságok terrorista szervezetnek nyilvánították az elnök mögött álló Muszlim Testvériséget, tagjainak és híveinek ezreit gyűjtötték be az iszlamista csoport ellen valaha végrehajtott legkeményebb leszámolásban.