Gibraltár feloldotta az iráni tartályhajó kihajózási tilalmát

Vágólapra másolva!
Gibraltár csütörtökön feloldotta a Grace 1 iráni tartályhajó kihajózási tilalmát, miután Fabian Picardo gibraltári főminiszter szerint hivatalos írásos biztosítékot kaptak Teherántól arra, hogy a hajó nem szállít olajat Szíriába.
Vágólapra másolva!

Fabian Picardo gibraltári főminiszter hozzátette: még nem engedték el a hajót.

A gibraltári hatóságok július 4-én foglalták le az iráni tartályhajót annak gyanújával, hogy

2,1 millió hordó nyersolajat akart Szíriába szállítani, megsértve az Európai Unió által bevezetett szankciókat.

A Grace 1 tartályhajó feltartóztatására válaszul Irán július 19-én lefoglalta a Stena Impero nevű, a Stena Bulk svéd cég által üzemeltetett, de brit lobogó alatt közlekedő tartályhajót a Hormuzi-szorosban.

A Stena Impero szóvivője elmondta: a helyzet ez utóbbi tartályhajóval változatlan, a cég várja a további fejleményeket Nagy-Britanniától és Irántól.