Az oroszok elrettentésére szolgál a lengyelországi amerikai kontingens

Vágólapra másolva!
Míg a Németországban állomásozó amerikai katonák a közös európai védelmet támogatják, a lengyelországi amerikai kontingens Oroszország ellen bír különösen elrettentő erővel - idézik csütörtökön hírügynökségek Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter újságíróknak tett nyilatkozatát.
Vágólapra másolva!

– Oroszország kétszer is meggondolja a katonai erő bevetését, ha külföldi, különösen amerikai csapatokkal találja magát szemben – hangsúlyozta a külügyminiszter, aki hozzátette azt is, hogy a Lengyelországban állomásozó amerikai kontingens létszámnövelésének a részleteit Donald Trump amerikai elnök közelgő varsói látogatásán dolgozzák majd ki.

Még ezer katonát küldenek

Andrzej Duda és Donald Trump a lengyel elnök júniusi washingtoni látogatásán írták alá az Egyesült Államok lengyelországi katonai jelenlétének növeléséről szóló nyilatkozatot. Ennek értelmében ezer katonával megemelik a Lengyelországba 2017-ben rotációs jelleggel telepített, jelenleg 4500 fős amerikai alakulat létszámát.

Emellett amerikai hadosztály-parancsnokságot létesítenek az országban, valamint MQ-9 típusú,

felderítő-csapásmérő, pilóta nélküli repülőgépekből álló századot telepítenek oda.

Akkor Trump úgy nyilatkozott, hogy ezt az ezer embert Németországból, esetleg más állomáshelyről irányítják majd Lengyelországba, mivel Washington nem tervezi további csapatok küldését Európába.

Az európai országok közül Németországban állomásozik a legtöbb amerikai katona, 35 ezer fő, munkájukat 17 ezer amerikai és 12 ezer német polgári alkalmazott segíti.

Kiemelt téma volt a keleti szárny erősítése

Szeptember elején Donald Trump megválasztása óta másodszor látogat majd Lengyelországba. Először 2017 júliusában járt ott, amikor Varsóban megtartották a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóját.

Andrzej Duda és Donald Trump a Fehér Házban Forrás: AFP/Shawn Thew

Andrzej Duda közben kétszer, 2018 szeptemberében és idén júniusban is járt a Fehér Házban, és mindkét alkalommal

kiemelt téma volt a NATO keleti szárnyának erősítése,

és napirendre kerültek a kelet-, illetve közép-európai infrastrukturális fejlesztések, valamint az amerikai gázszállítások.