Nyolc év alatt harmadával nőt a drogfogyasztók száma

Crime, Law and Justice CRIME addiction Drug production Addictive substance MARIJUANA Hemp Hemp plants Plants DRUGS Cannabis 21 June 2019, Brandenburg, Vetschau: A hemp plant grows on the edge of a field. Photo: Patrick Pleul/dpa-Zentralbild/ZB
A marihuána a legelterjedtebb drog
Vágólapra másolva!
A világon 271 millió drogfogyasztó volt 2017-ben - áll az ENSZ szerdán Bécsben közzétett kábítószerügyi jelentésében.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ Kábítószer- és Bűnüldözési Hivatalának (UNODC) kétévente közzétett dokumentuma szerint

2009-hez képest 30 százalékkal nőtt drogfogyasztók száma.

Összességében a 15 és 64 év közötti lakosság 5,5 százaléka fogyasztott kábítószert a vizsgált időszakban.

35 millió függő

A jelentés megállapította azt is, hogy a vártnál több, vagyis mintegy 35 millió ember volt 2017-ban drogfüggő vagy szorult orvosi kezelésre kábítószer fogyasztása miatt. Az UNODC ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy az olyan népes országokban, mint India és Nigéria elvégzett újabb felmérések vezettek ahhoz, hogy a drogfüggők eredetileg 30,5 millióra becsült számát felfelé kellett korrigálni.

Két éve 585 ezer ember halt meg kábítószerfogyasztás, illetve ezzel kapcsolatos betegségek miatt.


Továbbra is a kannabisz a legelterjedtebb drog a világon. Két éve 188 millió ember nyilatkozott úgy, hogy legalább egyszer fogyasztott belőle.

A marihuána a legelterjedtebb drog Forrás: AFP/DPA-Zentralbild/Patrick Pleul

Egyre népszerűbbek az opiátok

53,4 millió ember vett magához olyan opiátokat, mint a heroin, fentanil vagy az ópium. A jelentés kiemeli, hogy ezek a kábítószerek egyrészt egyre "népszerűbbek", másrészt pedig az 585 ezer halott kétharmadáért felelősek. Az opiátok egyharmadát dél-ázsiában fogyasztották, de Észak-Amerikában is egyre elterjedtebbek, ahol a lakosság négy százaléka fogyasztott ópiumszármazékot. Az Egyesült Államokban 2017-ben opiát túladagolás miatt 47 ezren vesztették életüket, sokan közülük a fentanil szintetikus drogtól.

Soha nem látott szintet ért el a kokain termelés. 2017-ben csaknem kétezer tonnát állítottak elő a drogból, majdnem negyedével többet mint az azt megelőző évben. A főleg Dél-Amerikából származó drog különösen az amerikai kontinens északi részén, illetve Óceániában népszerű. A világon összesen 18,1 millió ember fogyasztott kokaint.