23 év után jöttek rá, miért gyötri hasi fájdalom az orosz nőt

olló, műtét, műhiba
Vágólapra másolva!
Ezeta Gobeeva 23 évesen szült, császármetszéssel. A műtétet követően azonban nem vették észre, hogy a nő hasában maradt egy nagyjából 15 centiméter hosszú orvosi olló. A most 62 éves nőt azóta hasi fájdalom gyötörte - míg nem végre készült egy röntgenfelvétel, ami kimutatta a fájdalom okozóját.
Vágólapra másolva!

Hogy miért kellett 23 évet várni egy egyszerűnek tűnő röntgenfelvételig, arra a cikk nem tér ki, mindössze sejteti, hogy az Észak-Oszét köztársaság egészsüégügyi ellátása nem állhatott a helyzet magaslatán 1996-ban.

Miután elkészült a röntgenfelvétel, és az asszisztens megmutatta a felvételt Gobeevának,

a nő hisztériás rohamot kapott, alig hitt a szemének.

A tárgyat természetesen kioperálták belőle.

23 évig élt ollóval a hasában egy nő Forrás: Daily Mail

Az esetből botrány lett, miután egy orosz lap megírta ez esetet, az észak-oszét egészségügyi miniszter azt ígérte, hogy személyesen felügyeli ez eset kivizsgálását, Gobeeva pedig kárpótlást kap.