Több ezren tüntettek Caracasban a Maduro-rezsim ellen

MADURO MOROS, Nicolás, Venezuela
Caracas, 2019. március 9. Tüntető venezuelai egyetemisták Nicolás Maduro elnök lemondását követelik Caracasban 2019. március 9-én. MTI/AP/Fernando Llano
Vágólapra másolva!
Mintegy húszezren gyűltek össze szombaton a venezuelai ellenzék tüntetésén a Caracas belvárosában lévő Victoria sugárúton, a rendőrség jelentős erőkkel volt jelen a kormányellenes megmozdulás helyszínén.
Vágólapra másolva!

A helyszíni beszámolók szerint rohampajzsot és sisakot viselő rendőrök hármas sorfala zárta el a belváros felé vezető utat.

A tüntetők Nicolás Maduro hivatalban lévő elnök kormányát sértegető jelszavakat skandáltak, azonban nem próbálkoztak meg összetűzésekbe kerülni a rendvédelmi szervekkel, és a rendőrök sem léptek fel erőszakosan.

Tüntető venezuelai egyetemisták Nicolás Maduro elnök lemondását követelik Caracasban 2019. március 9-én Forrás: MTI/AP/Fernando Llano

A magát Venezuela ideiglenes elnökének nevező, ellenzéki Juan Guaidó a tüntetőkhöz szólva arról beszélt, hogy hamarosan a venezuelai vezetés ellenállásával kell szembenézniük. „A rezsim miatt nehéz időkre lehet számítani, meg akarnak majd osztani minket" - idézte az ellenzéki vezetőt Gabriel Bastidas újságíró Twitter-oldalán.

- mondta Guaidó, aki szerint a kormány ki akarja majd fárasztani az ellenzéket.

Guaidó emellett bejelentette, hogy venezuelai körútra indul, hogy híveit Caracasba gyűjtse. Azt mondta, a tömegtüntetések addig fognak tartani, míg az ellenzék céljai - Maduro menesztése, egy ideiglenes kormány létrehozása és a szabad választások megtartása - nem teljesülnek.

– mondta Guaidó.

Juan Guaidó Forrás: AFP/Federico Parra

A tüntetések térségében akadozik a mobiltelefon hálózat, de azt egyelőre nem tudni, hogy a hatóságok blokkolják az összeköttetést, vagy az ennek az országos áramkimaradásokhoz van köze.

A venezuelai főváros egyes részeiben továbbra sincs áram, nem működnek a jelzőlámpák, nincs fény az alagutakban, sem az üzletekben.

Ennek ellenére Maduro mintegy ötezer híve gyűlt össze a Miraflores elnöki palota előtt és további ötezren a közeli a Libertador sugárúton, hogy részt vegyenek az antiimperialista felvonuláson, amely időközben békésen véget ért.

Juan Guaidó és Nicolás Maduro - mindketten magukat tartják legitim államfőnek Forrás: AFP/Yuri Cortez

Az ellenzéki és kormánypárti tüntetések három-négy kilométerre voltak egymástól rendőrségi ellenőrzőpontok felügyelték a rendet a két politikai tábor aktivistáinak megmozdulásai között.

A súlyos politikai, gazdasági és társadalmi válsággal küzdő Venezuelában hatalmi harc zajlik Nicolás Maduro és Guaidó között. A világ kormányai megosztottak Guaidó elismerésében: míg Oroszország, Kína és Törökország is Madurót támogatja, addig az Egyesült Államokkal az élen mintegy ötven állam, köztük számos európai ország is elismerte az ellenzéki politikust ideiglenes elnöknek.