Megválasztják a meggyilkolt gdanski főpolgármester utódját

Protest against attack on Gdansks New Synagogue  gdansk sunagogue poland JEW jewish
Pawel Adamowicz
Vágólapra másolva!
Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap az észak-lengyelországi Gdanskban, a szavazók a január közepén meggyilkolt főpolgármester, Pawel Adamowicz utódját választják meg.
Vágólapra másolva!

Pawel Adamowiczot január 13-án késelte meg egy paranoid skizofréniában szenvedő férfi,

a főpolgármester másnap belehalt sérüléseibe.

Pawel Adamowicz Forrás: NurPhoto/Michal Fludra/NurPhoto/Michal Fludra

Az időközi választáson induló három független jelölt közül

Aleksandra Dulkiewicz korábbi első főpolgármester-helyettes a fő esélyes.

Adamowicz halála után őt bízta meg a város ideiglenes irányításával Mateusz Morawiecki kormányfő.

Dulkiewicz élvezi a legerősebb lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform, a PO, a parlamenten kívüli Demokratikus Baloldali Szövetség, az SLD, valamint a nemrégen megalakult balliberális tömörülés, a Tavasz, a Wiosna támogatását.

Támogatóan nyilatkozott róla az Európai Tanács gdanski származású elnöke, Donald Tusk is, aki egy e heti Twitter-bejegyzésben megírta:

A három jelölt közül Dulkiewicz az egyetlen nő. Dulkiewicz sok évig a PO tagja volt, tagságát a tavaly őszi lengyel helyhatósági választás előtt, a néhai főpolgármester választási stábjának tagjaként függesztette fel. Előtte a PO Gdanskban polgármester-jelöltként nem Adamowiczot állította, a politikus ezért szintén függetlenként indult.

A két másik főpolgármester-jelölt Marek Skiba gdanski vállalkozó, valamint Grzegorz Braun, a szélsőjobboldalhoz közelálló, az Európai Parlamenti választáson is induló dokumentumfilm-rendező.
Az országos szinten kormányzó Jog és Igazságosság, a PiS a három polgármesteri tisztre pályázó közül egyiknek sem fejezte ki támogatását. Saját jelöltet a párt nem indít, ezt Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke azzal indokolta, hogy a nemrégen megtartott helyhatósági választáson

Adamowicz egyértelmű győzelmet aratott.

A 196 gdanski választóhelyiség reggel 7 órától esti 9 óráig tart nyitva. A szavazás elvileg kétfordulós, a második fordulót akkor kellene megtartani, ha a jelöltek egyike sem szerezné meg a szavazatok több mint 50 százalékát.

Az 53 éves Pawel Adamowiczot egy országos jótékonysági gyűjtést záró köztéri koncerten érte a halálos támadás. A közismert, Gdanskot 1998 óta irányító politikus meggyilkolása megrendítette Lengyelországot, a főpolgármestert tömegek kísérték utolsó útjára.

Megrendült tömeg Pawel Adamowicz polgármester gyászmenetén a gdanski Európai Szolidaritás Központ előtt 2019. január 18-án Forrás: MTI/EPA/PAP/Adam Warzawa

A gyilkosság ügyében még tart a nyomozás, a helyszínen letartóztatott tettest többhetes pszichiátriai vizsgálatra irányították, hogy megállapítsák, a késelés elkövetésekor beszámítható volt-e.