India konkrét lépéseket vár Pakisztántól a terrorcsoportok ellen

Gerend Kalan, 2019. február 27. Emberek gyülekeznek egy lelőtt indiai harci repülőgép roncsánál a Dzsammu és Kasmír indiai szövetségi állam nyári fővárosától, Szrinagartól 20 km-re fekvő Garend Kalanban 2019. február 27-én. A pakisztáni légierő lelőtt két indiai harci repülőgépet, miután azok behatoltak az ország légterébe, egy indiai pilótát elfogtak. A Kasmír területén lelőtt gép két pilótája, valamint egy civil életét vesztette. A két ország között a Pakisztán által vitatott hovatartozású Dzsammu és Kasmír indiai szövetségi államban egy indiai félkatonai szervezet ellen elkövetett, több mint 40 halálos áldozatot követelő robbantásos merénylet után éleződött ki a feszültség. MTI/EPA/Farúk Hán
Vágólapra másolva!
India konkrét lépéseket vár Pakisztántól azoknak a terrorista csoportoknak a felszámolására, amelyek területéről támadásokat indítanak ellene a kasmíri tűzszüneti vonalon keresztül – mondta szombaton az újdelhi külügyminisztérium szóvivője.
Vágólapra másolva!

A szóvivő szerint, amit a pakisztáni hatóságok eddig tettek a szélsőségesek ellen, nem elég. Ravís Kumar beszélt arról is, hogy India visszaküldte Iszlámábádba a konfliktus miatt korábban konzultációra hazahívott főmegbízottját, aki a legmagasabb rangú diplomatája ott. Pakisztán már egy-két nappal korábban bejelentette, hogy visszaküldte Újdelhibe saját főmegbízottját, akit korábban szintén hazahívtak.

Emberek gyülekeznek egy lelőtt indiai harci repülőgép roncsánál a Dzsammu és Kasmír indiai szövetségi állam nyári fővárosától, Szrinagartól 20 km-re fekvő Garend Kalanban 2019. február 27-én. A pakisztáni légierő lelőtt két indiai harci repülőgépet, miután azok behatoltak az ország légterébe, egy indiai pilótát elfogtak. A Kasmír területén lelőtt gép két pilótája, valamint egy civil életét vesztette Forrás: MTI/EPA/Farúk Hán

A pakisztáni belügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy

állami ellenőrzés alá vontak 182 vallási iskolát a fegyveres csoportok elleni fellépés jegyében, valamint őrizetbe vettek több mint száz embert.

A két szomszédos ország között február végén éleződött ki a feszültség, katonai konfliktus alakult ki. Az utóbbi egy-két napban enyhült a feszültség.