Rendszeresen megerőszakolják saját aktivistáikat a francia fiatal kommunisták

Vágólapra másolva!
Legalább 20 lányt megerőszakoltak az elmúlt három évben a francia kommunista párt ifjúsági tagozatának rendezvényein. Az erőszakolók is, az áldozatok is a párt aktivistái voltak. Szinte minden alkalommal egy pártrendezvény után, egy hotelben erőszakolták meg a lányokat. Azaz, minden túlzás nélkül állítható: rendszeresen megerőszakolták saját aktivistáikat a francia fiatal kommunisták. A megalázott lányok sohasem a rendőrséghez fordultak, hanem kommunista elöljáróikhoz, akik viszont eltitkolták, eltussolták az ügyeket. Egy idő után néhány áldozat a nyilvánossághoz fordult. 
Vágólapra másolva!

A Szocialista Ifjúsági Mozgalmat követően, amely 2017-ben került nagyon súlyos helyzetbe a kirobbant szexuális zaklatási és erőszak botrányok miatt, most a Francia Fiatal Kommunisták mozgalmának tagjairól derült ki, hogy több egyetemista lányt, aktivistát erőszakoltak meg. A Le Figaro értesülése szerint a Francia Kommunista Párt (PCF) vezetősége kizárt egy fiatal kommunistát, akit azzal vádolnak, hogy megerőszakolta a mozgalom egyik aktivistáját, egy egyetemista lányt. Eközben pedig több aktivista is jelentkezett amiatt, hogy őket is megerőszakolták.

A magát radikális baloldalon elhelyező, nyíltan kommunista ideológiai alapokon álló Francia Kommunista Pártnak a hét elején bocsánatot kellett kérnie, és ki kellett zárnia egy erőszakoskodással vádolt ifjúsági politikust. Az áldozat egyébként a szociáldemokrata, baloldali Le Nouvelle Observateur című hetilapban tett vallomást. Rajta kívül még egy áldozat nyilatkozott az újságnak. Ez utóbbi ügyet a Francia Kommunista Párt jelenleg is vizsgálja.

Minden esetben a szexuális erőszak hasonló körülmények között történt: pártrendezvény, hajnalig tartó bulizás, hotelszoba és végül az erőszak.

Az első, eredetileg névtelenséget kérő áldozat arról számolt be, hogy július 14-ről 15-re virradó éjszaka erőszakolták meg egy hotelben, amit a Kommunista Egyetemi Hallgatók Uniójának éves bálja alkalmából béreltek Párizsban. Az áldozat a múlt héten azonban a teljes nyilvánosságot választotta, Twitter- és Facebook-fiókján számos üzenetet osztott meg, amelyben nehezményezte, hogy a párt vezetői nem vették komolyan a panaszát, annak ellenére, hogy az országos erőszak elleni platformon („Stop violence", azaz, állítsuk meg az erőszakot") is bejelentést tett. A másik áldozat (Léa Tytéca) október 24-én tett panaszt. Egy harmadik áldozat, Mathilde Beuscher, aki szintén a Fiatal Kommunista mozgalom tagja, egy 25 éves, jelenleg kormányzati tisztviselőként dolgozó lány, aki vallomásában arról beszélt, hogy őt két évvel ezelőtt erőszakolták meg egy angers-i rendezvényen. Ahogy elmondta, 2017 februárjában, pártbeli „elvtársában" megbízva, egy átmulatott éjszaka után „bekéredzkedett" a fiú szobájába, aludni. A fiú megerőszakolta. Felrótta a Fiatal Kommunista Mozgalom nemzeti koordinátorainak, hogy bejelentése ellenére sem történt semmi, pedig

ahogy a L'Humanité kommunista napilapban elmondta, az esetről a helyi kommunista párt vezetőjének is jelentést tett, de még csak válaszra sem méltatták. Az eljárás mostanra jutott el oda, hogy a párt által fizetett vidéki vezetőt felmentik ugyan, de a pártból nem zárják ki.

Közben egy másik tanúvallomás is megjelent, egy 19 éves aktivistát 2016 júniusában erőszakoltak meg egy Aubervilliers-i rendezvényt követően, szintén egy hotelszobában, a lány szerint legalább ketten, de a szobában volt egy harmadik erőszakoskodó fiatalember (bűnöző) is. Azaz, itt csoportosan elkövetett szexuális erőszakról volt szó.

A Fiatal Kommunisták Mozgalmának idén január 27-én tartott kongresszusán két úgynevezett nemzeti koordinátort is megvádolt fiatal militánsok egy csoportja. Miután az áldozatok felhívást intéztek a közösségi hálókon, Anaïs Leleux, feminista militáns, a #NousTous („mi mindannyian") csoport tagja elmondta,

hogy több mint 20-an keresték már meg a fiatal kommunista mozgalomból, és minden szexuális erőszakkal kapcsolatban. A tanúvallomások alapján természetesen a Francia Kommunista Párt vezetése is hibás a történtetekért, mivel szemet hunytak a történtek fölött.

A feminista aktivista szerint egyébként a párt vezetése szisztematikusan eltussolta az erőszakos cselekményeket. Jól mutatja a párt hozzáállását az ügyek eltussolásában az, hogy nemrégiben közzé tettek egy listát a Fiatal Kommunisták Mozgalma Facebook-fiókján a párton belüli „szexuális erőszak áldozatai és támogatóik" elnevezéssel, de ezt a Fiatal Kommunisták Mozgalma cenzúrázta.

A Fiatal Kommunista Mozgalom főtitkára, Camille Lainé elmondta a L'Obsnak, hogy amióta ő főtitkár, 11 ügyet kapott meg, ebből 6 erőszak, 5 kísérlet volt. 9 aktivistát távolítottak el a mozgalomból, volt, hogy rendőrségi feljelentést is tettek. Mindössze három esetben. (Az természetesen nem világos, hogy miért nem minden esetben.) A főtitkár azt is mondta a L'Humanité-nek adott interjújában,

hogy saját maga vette fel a panaszokról készített jegyzőkönyvet az áldozatok szóbeli vallomása alapján, de azzal védekezett, hogy nem kapott ilyen típusú képzést (mármint, hogyan kell szóbeli meghallgatás alapján jegyzőkönyvet készíteni).

A Francia Kommunista Párt pedig arra hivatkozik, hogy az országosan működtetett „Állítsuk meg az erőszakot" („Stop violence") platform 8 napon belüli választ garantál, az anonimitás biztosítása mellett olyan referensekkel, akiket megfelelően kiképeztek az áldozatok szóbeli vallomásának felvételére. Ezzel pedig direkt módon arra utal, hogy nem akar az ügyekkel foglalkozni, az áldozatok forduljanak inkább az országos szintű platformhoz. Korábban a #MeToo mozgalom keretein belül hasonló vádak érték a Fiatal Szocialisták Mozgalmát és a Francia Egyetemi Hallgatók Nemzeti Unióját is.

Feltűnő, hogy egy-egy tanúvallomással ugyan foglalkoztak baloldali médiumok, de az átfogó, az egész francia kommunista pártot érintő botrányt nem siettek a maga mélységében feldolgozni. Ezért is keltett nagy visszhangot a Le Figaro tényfeltáró írása.

Természetesen méltatlan és igazságtalan egy áldozat viselkedéséről akárcsak áttételesen is ítéletszerűséget mondani, de azért feltűnő - és talán a fiatal kommunista párt szektás, szinte paranoid viszonyait is mutatja -, hogy a megerőszakolt, megalázott lányok nem tettek rendőrségi feljelentést, kizárólag a pártvezetésnek jelentették. És miután nem történt semmi, csak utána fordultak közülük néhányan a nyilvánossághoz.

Ami biztos: ezután már több lány feljelentést tett a rendőrségen. Egyelőre még egy erőszakolót sem tartóztattak le.