Isiászos Junckert plakátoltak ki Svájcban

Jean-Claude Juncker
Vágólapra másolva!
Nemcsak a magyar kormánynak, hanem a bevándorlásellenes Svájci Néppártnak (SVD) a plakátjain is szerepelt néhány hónappal ezelőtt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. A svájciak kicsit isiászosabban, kicsit provokatívabban mutatták be a luxemburgi politikust az ország közvéleményének - mindenféle összehangolt felháborodás nélkül. 
Vágólapra másolva!

Tavaly novemberben a bevándorlásellenes Svájci Néppárt (SVP) kezdeményezésére népszavazást tartottak a közép-európai országban arról, hogy a svájci jog - minden esetben - élvezzen elsőbbséget a nemzetközi jogi kötelezettségekkel szemben. A rendszerint provokatív és ötletes plakátokkal operáló

párt nem mást állított kampányának középpontjába, mint Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság jelenlegi elnökét.

Ahogy az lejjebb látható, nem felétlenül pozitív színben, hiszen a svájciak azt láthatták, amint a pirospozsgás és feltűnően jókedvű politikus ledarálja a közvetlen demokráciát. Íme:

Tavaly novemberben a bevándorlásellenes Svájci Néppárt (SVP) Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét állította kampányának középpontjába - mindenféle visszhang nélkül Forrás: Nau.ch

A népszavazáson végül a résztvevők többsége elutasította az SVP kezdeményezését, körülbelül a megjelentek 63 százaléka nemet mondott rá. A javaslat támogatói szerint a hagyományosan semleges Svájc autonómiáját csorbítja több nemzetközi megállapodás, ezért kellene alkotmányba iktatni a hazai jog elsőbbségét. A bevándorlásellenes párt azzal érvelt, hogy Svájc több nemzetközi megállapodása sok esetben sérti az országban nagy hagyománnyal rendelkező közvetlen demokrácia intézményét, vagyis, hogy a végső szó az állampolgároké. A néppárt szerint az önrendelkezési kezdeményezés nagyobb hatalommal ruházta volna fel a svájciakat, és kiküszöbölte volna külföldi testületek, például az EU beavatkozását.

A történet pikantériája, hogy a magyar kormány a napokban indított plakátkampányt "Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel" felirattal.

A májusi EP-választásra hangoló plakátokon Soros György amerikai üzletember, és Jean-Claude Juncker szerepel. A lépésnek komoly nemzetközi visszhangja lett, több európai politikus kritizálta a magyar kormányzatot emiatt. Több mint érdekes, hogy a svájciak kísértetiesen hasonlító akciójánál közel sem volt ilyen érzékeny az európai elit.