Iskolatáskába rejtett bombát akart robbantani egy migráns Angliában

iskolatáska
Vágólapra másolva!
A német titkosszolgálat figyelmeztette a brit hatóságokat, hogy egy veszélyes iszlamista migráns terrortámadást tervez Newcastle-ben. A célpont egy általános iskola lett volna.
Vágólapra másolva!

Tavaly ősszel a német biztonsági szolgálatok felfigyeltek egy iraki kurd férfira, aki az interneten több olyan weblapot is felkeresett, ahol bombák összeszereléséhez szükséges útmutatók szerepeltek - írja a Ripost a Bildre hivatkozva.

A migráns emellett több fórumon is kijelentette, hogy a Közel-Keletre akar utazni, hogy csatlakozhasson az Iszlám Állam terrorszervezethez.

Hamar kiderült, hogy az iszlamista nézeteket valló kurd migránsnak két társa is van.

A hatóságok kiderítették, hogy a gyanús személyek szilveszteri tűzijátékokból nyertek ki lőport, amit a bomba összeszerelésnél hasznosítottak volna.

Ezenkívül arra is fény derült, hogy más forrásokon keresztül lőfegyverhez is hozzá akartak jutni.

A titkosszolgálatok a kapcsolatok felgöngyölítésekor jutottak el a Nagy-Britanniában élő 33 éves Mohamed A.-hoz, aki

egy titkosított chat programon keresztül tartotta a Németországban élő irakiakkal a kapcsolatot.

Mohamed az ő kérésükre egy gyújtószerkezetet küldött volna nekik, de a brit titkosszolgálat ekkor már közbelépett.

A brit hatóságok elmondták, tudták, hogy

A britek végül december 11-én őrizetbe vették Mohamedet, és a lakását átvizsgálva döbbenetes felfedezést tettek a terrorelhárítás emberei.

Ennek ellenére a sajtóban csak január 6-án közölték a hírt.

A házkutatásnál ugyanis lőporból összerakott robbanóeszközöket találtak, és mellettük több iskolatáska is hevert.

A migráns - a hatóságok szerint - már jó ideje kiszemelte magának az egyik newcastle-i általános iskolát, ahol robbantásos merényletre készült.