Feladta magát a Balkán Pablo Escobarja

Vágólapra másolva!
Az albán Klement Balilit hazájában a "Balkán Pablo Escobarja" néven is ismerik, mivel a a Latin-Amerikából érkező kábítószert ő irányította és osztotta szét a Balkánon és Nyugat-Európában. A férfi több hétig tartó tárgyalás után adta fel magát a rendőrségen.
Vágólapra másolva!

Ardi Veliu, albán rendőrfőkapitány, személyesen vette őrizetbe a drogkereskedőt a dél-albániai Saranda városban, ahonnan átvitték Tiranába. A gyanú szerint ugyanis

Balili az egyik legfontosabb irányítója a Latin-Amerikából érkező kábítószer Balkánon keresztüli terjesztésének Nyugat- és Észak-Európa irányába.

A férfinak jó kapcsolatai vannak albán politikusokkal. Éveken keresztül ő maga is az állami közigazgatásban dolgozott tisztviselőként.

Emiatt hosszú ideig zavartalanul bonyolíthatta le törvénytelen ügyleteit és többször is kicsúszott a rendőrök kezei közül.

Albániában egyébként azóta körözték, hogy két évvel ezelőtt a görög rendőrök elfogatóparancsot adtak ki ellene, miután a helyi nyomozók, amerikai kábítószer-ellenes kollégáikkal együtt, 670 kilogramm marihuánát foglalt le Zakinthosz szigetén. Balili akkor megúszta, a bűnbandájából viszont többen is börtönbe kerültek. Az eset után az Egyesült Államok tiranai nagykövetségén keresztül szó szerint követelte, hogy az albánok tartóztassák le a drogbárót, akit tiranai sajtójelentések szerint Albániában állítanak majd bíróság elé. Egyébként Albánia és Görögország között nincs kiadatási egyezmény.