Továbbra is tartja Macron a kapcsolatot szadista testőrparancsnokával

MACRON, Emmanuel
2017. június 17-én Le Touquet-ben készített kép Emmanuel Macron francia elnökről (j) és kabinetjének biztonságért felelős helyettes vezetőjéről, Alexandre Benalláról (b). Egy 2018. július 18-án nyilvánosságra került videofelvételen Benalla látható, ahogy rendőrségi rohamsisakban egy tüntető diákot bántalmaz 2018. május 1-jén.
Vágólapra másolva!
Alexandre Benalla megerősítette a Mediapart híroldalnak, hogy még mindig rendszeres kapcsolatban áll Emmanuel Macron, bevándorláspárti francia elnökkel, üzeneteket váltanak, Benalla szerint a sárgamellényesek lázadásáról kérte ki Macron az ő véleményét. Sőt könnyen lehet, hogy személyesen is találkozott az elnökkel. Úgy látszik, Benalla még tudja fokozni azt a botránysorozatot, ami miatt Franciaországban egész biztosan az év botrányhőse címmel ruházzák fel Macron egykori kedvencét. Ez annál is inkább így van, hiszen a testőrparancsnok ellen mostanra már két eljárás is folyamatban van, hiszen a legújabb hírek szerint jogosulatlan diplomataútlevél-használat miatt is nyomoznak ellene. Érthetetlen, hogy Benalla miért vallotta be, hogy tart még a kapcsolat közöttük. A passzióból egyetemistákat verő testőrparancsnokot Macron egy ideig védte, majd amikor már elképzelhetetlen mélységbe zuhant a népszerűsége, megszabadult tőle. A botránysorozat egy pontján Macron arra kényszerült, hogy bejelentse: Alexandre Benalla nem a szeretője.
Vágólapra másolva!

Benalla egészen elképesztő interjút adott a Mediapart-nak, amelyben az alábbi állításokat teszi az egykori testőrparancsnok.

Bár már hónapokkal ezelőtt hivatalosan kirúgták az Elysée szolgálatából, Benalla állítása szerint még mindig rendszeresen beszél Macronnal.

Macron a véleményét kéri különböző állami kérdésekben, így például - állítása szerint - a sárgamellényes tüntetők ügyében is beszélt Macronnal. A Köztársaság elnöksége (így nevezik a köztársasági elnök legközvetlenebb stábját) természetesen cáfolja a szadista testőrparancsok állításait.

De Benalla ennél is tovább megy, mert az interjújában azt állítja, hogy bizonyítékokkal tudja igazolni, hogy kapcsolatban áll az Elnökkel, és a telefonján található beszélgetésekre, üzenetekre hivatkozik.

Le Touquet, 2018. július 19. 2017. június 17-én Le Touquet-ben készített kép Emmanuel Macron francia elnökről (j) és kabinetjének biztonságért felelős helyettes vezetőjéről, Alexandre Benalláról (b). Egy 2018. július 18-án nyilvánosságra került videofelvételen Benalla látható, ahogy rendőrségi rohamsisakban egy tüntető diákot bántalmaz 2018. május 1-jén. (MTI/EPA /Etienne Laurent) Forrás: MTI/EPA/Etienne Laurent

Ahogy arról már az Origo beszámolt, és ha igaz, amit Benalla állít (és szinte biztosan az, hiszen feltehetően meg tudja mutatni a Macronnal váltott írásos üzeneteket), akkor Macron egy olyan emberrel van továbbra is kapcsolatban, aki ellen most már több eljárás is folyik, az egyik a nevezetes május 1-i brutális verekedés miatt (a vád szándékosan elkövetet erőszakos bűncslekemény) és a legújabb ügyészségi vizsgálat a napokban indult ellene jogosulatlan diplomataútlevél-használat miatt. Azért is szinte elképzelhetetlen, hogy Benella hazudik arról, hogy továbbra is kapcsolatban vannak, mert bizonyítékok nélkül adott esetben ilyen súlyú rágalmazás esetén akár börtönbe is kerülhetne. Vagyis, biztosnak tűnik: Benalla telefonján csakugyan ott vannak Macron elmúlt hetekben írt üzenetei.

Íme a brutális testőrparancsnok májusi botránya:

Benalla állítása azért is különös, mert Macron a Le Monde-nak adott december 24-i interjújában tagadta, hogy bármiféle kapcsolatban állna egykori szadista testőrparancsnokával.

Ehhez képest állítja Benalla azt, hogy

A kapcsolattartás a volt Macron-kegyenc szerint alapvetően a Telegram nevű alkalmazáson keresztül zajlik (A Telegram egy Facebook Messengerhez hasonlító felhőalapú applikáció)

Benalla kiemeli, hogy Macronnak (de más magas rangú hivatalnokoknak is) mind a mai napig továbbítja a véleményét.

Macron volt testőre nem érti, hogy – ahogy fogalmazott – mi ez a felhajtás körülötte az Élysée részéről, amikor már régen megszakíthatták volna vele a kapcsolatot, de ezt valamiért mégsem tették meg soha. Az elnöki hivatal ugyan tagadja, hogy kapcsolatban lenne az elnök továbbra is a hivatalosan kirúgott testőrparancsnokkal, de mégsem perelik be Benallát...

Több mint érdekes, ahogy Benalla kerüli a választ arra a kérdésre, hogy kirúgása óta találkozott-e újra Macronnal.

Egy már korábban kiszivárgott értesülés szerint a sárgamellényesek miatt egy „titkos” tanácskozásra is sor került december 9-én az elnöki palotában.

A Mediapart állítása szerint ezen Benalla is részt vehetett, bár az Élysée kategorikusan tagadta ezt az értesülést.

Benalla válasz helyett Macron egykori sajtó tanácsadójára hivatkozik, aki 2017 júliusában azt mondta a L'Express hetilapnak adott interjújában, hogy ha kell, akkor hazudik is annak érdekében, hogy védje az elnököt.

Ennek azért lehet egy olyan értelmezése is, hogy a kérdésre csak hazugsággal tudna válaszolni az egykori szadista testőrparancsnok, azaz találkozott Macronnal, de le fogja tagadni.

Benalla egyébként még mindig nem kapta meg hivatalosan felmondólevelét, de azt elismeri, hogy már nincs alkalmazásban, és ahogy az interjúban kifejtette, ő már csak kívülről szemléli a dolgokat, de jót akar Macronnak.

Már régen más munka után nézhetett volna, teszi hozzá, de még mindig folyamatosan keresik, ezért válaszol is. Tisztában van azzal is, hogy ez sokak szemét szúrja az elnök körül, olyanokét, akik nagy hatalmúak és rövid pórázon tartják az elnököt.

Benalla durva kirohanást is intéz Macron legközvetlenebb munkatársai ellen, megnevezi Patrick Strzoda elnöki kabinetfőnököt, Alexis Kohlert, az Élysée főtitkárát, mint olyan embereket, akik nem segítik Macront, hanem inkább rossz döntések meghozatalára sarkallják.

French president Emmanuel Macron (C) meets inhabitants of Quartier Orleans, on September 29, 2018 on the French Caribbean island of Saint-Martin, during a trip in the French West Indies, one year after Hurricanes Irma and Maria damaged the Island. / AFP PHOTO / POOL AND AFP PHOTO / Eliot BLONDET Forrás: AFP/Eliot Blondet

Szerinte miattuk „rohad a rendszer” , „egy olyan valóságos, technikai és igazgatási rendszer" mondja Benalla, amely sikeresen próbálja meg Macront, „kikapcsolni" a rendszerből. Benalla szerint „ha valaki olyan emberekkel van körülvéve, akik folyamatosan mérgezik , akkor az hibát hibára halmoz.”

Benalla szerint az ún. „diplomataútlevél -gate”-ben sem ő a hibás, hanem a Külügyminisztérium, mert hagyta, hogy használja az útleveleket.

Egyrészt a francia diplomáciai szervek azonnal tudomást szereznek arról, ha valaki diplomata-útlevéllel érkezik meg valahová, másrészt lehetőségük lett volna érvényteleníteni, vagy tiltó listára tenni az útleveleit, és akkor nem tudta volna használni azokat. De ezt a külügy valamiért nem tette meg. Benalla szerint ebben az ügyben „még fejek hullanak a porba”.

Macron – a félmeztelen karibi bűnözőkkel való fotózkodása és a sárgamellények lázadása után – újabb nehéz napokat él át. A magát bevándorláspártinak nevező, egykori szocialista miniszter újévi beszédét a jobb- és a baloldalon egyaránt bírálják. Valóban semmi érdemlegeset nem mondott, a lázadás szerinte tulajdonképpen annak a bizonyítéka, hogy jó úton járnak, és hamarosan meg fogja minderről kérdezni a franciákat.