Újságíró-gyilkosság: Törökország az ENSZ-hez fordul

TOPSHOTS Horizontal MIDDLE EAST TELEVISION STATION PERSON-POLITICS PORTRAIT PORTRAIT-CLOSE-UP A general manager of Alarab TV, Jamal Khashoggi, looks on during a press conference in the Bahraini capital Manama, on December 15, 2014. The  pan-Arab satellite
Dzsamál Hasogdzsi
Vágólapra másolva!
Törökország arra akarja rábírni Szaúd-Arábiát, ossza meg a nyilvánossággal Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró meggyilkolásának ügyében indított vizsgálat eddigi eredményeit.
Vágólapra másolva!

Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter sajtóértekezletén arra szólította fel Szaúd-Arábiát, hogy ossza meg a nemzetközi közösséggel az eredményeket.

A szaúdi monarchiát bíráló, 59 éves Hasogdzsit október 2-án gyilkolták meg az isztambuli főkonzulátuson, ahová a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokért ment. Menyasszonya, Hatice Cengiz órákig várakozott rá a konzulátus előtt, majd értesítette eltűnéséről a török hatóságokat.

Dzsamál Hasogdzsi Forrás: AFP/Mohammed Al-Shaikh

Az isztambuli főügyészség szerint

Hasogdzsit előre kitervelt módon azonnal megfojtották, holttestét a gyilkosságot követően feldarabolták, majd megsemmisítették.

Rijád először azt mondta, hogy az újságíró élve hagyta el a konzulátust, majd az ügy miatt fokozódó nemzetközi nyomás hatására elismerte, hogy Hasogdzsi meghalt egy "dulakodás közben". Ankara állításával szemben a szaúdi vádirat szerint Hasogdzsival nem előre kitervelten végeztek.