Az európaiak akaratával fordulnak szembe a migrációs paktumot elfogadó vezetők

Thessaloniki, Greece, Görögország, migránsok
Görögországba mintegy 500 migráns érkezett a hétvégén Törökországból.
Vágólapra másolva!
Horváth József biztonságpolitikai szakértő és Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa szerint az ENSZ globális migrációs paktumát elfogadó nyugat-európai és brüsszeli vezetők az európai állampolgárok akaratával fordulnak szembe.
Vágólapra másolva!

A két szakértő hétfőn az M1 csatorna Szemtől szembe című műsorában az ENSZ migrációs csomagjának visszásságairól és esetleges elfogadásának következményeiről beszélt.

Forrás: AFP/NurPhoto/Nicolas Economou

Deák Dániel azt mondta, a megegyezést nem lehet globálisnak nevezni, hiszen az Egyesült Államok, Ausztrália, Izrael és számos európai ország jelezte, hogy nem fogja aláírni a paktumot, sőt annak előkészítésében sem vesznek részt.

- mondta.

Horváth József azt mondta, a belga kormánykoalíció felbomlott az ENSZ migrációs csomagja feletti vita miatt, de a külügyminiszter, Didier Reynders így is támogatja a paktumot.

A szakértő szerint a világ nagyhatalmainak Európa meggyengítése a célja, amit a migráció ösztönzésével, a paktum elfogadásával akarnak tovább folytatni.

Hétfőn tárgyalták a marokkói Marrákesben a világszervezet 33 oldalas, 23 célkitűzést tartalmazó migrációs csomagját, amelynek elfogadására december 19-én kerülhet majd sor az ENSZ közgyűlésén.