Már Brüsszelbe is elért a Macron elleni lázadás, lángokban a belváros

Vágólapra másolva!
Brüsszelre is átterjedt a franciaországi sárgamellényesek demonstrációja. A tüntetők nem messze az Európai Parlamenttől és az Európai Bizottság épületétől csaptak össze a rendőrökkel. Több autót is felgyújtottak, köztük rendőrautókat.  
Vágólapra másolva!

Brüsszelben összecsaptak a rendőrökkel a sárgamellényes demonstrálók, akik korábban Franciaországban tüntettek Emmanuel Macron politikája ellen - írta a belga Le Soir.

A belga fővárosban autókat gyújtottak fel, valamint kövekkel dobálták meg a rendőröket.

A belvárosban teljesen leállt az élet, a tömegközlekedési eszközök nem járnak.

A demonstrálók petárdákat és köveket dobáltak a rendőrök felé, akik könnygázzal és vízágyúval válaszoltak. A tüntetők többek között azt követelték, hogy javítsanak a dolgozók fizetésein.

A Le Figaro tudósítása szerint mintegy háromórás felvonulás után fél kettőkor a rendőrség vízágyúkkal oszlatta fel a tömeget. Összesen hatvan embert őrizetbe vettek.

- skandálták a demonstrálók.

A sárgamellényesek mozgalma két hete indult Franciaországban, Emmanuel Macron elnök dilettáns gazdaságpolitikája ellen tiltakozva. Belgium vallon részén már voltak megmozdulások, de Flandriára és a főváros Brüsszelre eddig még nem terjed át. A belga fővárosban ez az első olyan demonstráció, amelyet interneten, civilek szerveztek, ahogy a sárgamellényesek mozgalma Franciaországban is ilyen.