Toulouse-ban elkezdik építeni Franciaország egyik legnagyobb mecsetét

Le projet de mosquée Rahma est estimé à 1,8 million d’euro
Vágólapra másolva!
Miközben folyamatosak a keresztény templomok elleni támadások Franciaországban, megkezdik az ország egyik legnagyobb mecsetének az építését Toulouse-ban. Az új mecset majdnem kétmillió euróba kerül, ez mintegy 650 millió forintnak felel meg.
Vágólapra másolva!

A Rahma-mecset alapkőletétele december közepén lesz a város polgármestere jelenlétében - írja az Actu Toulouse című helyi lap.

A mecset tervei már régóta elkészültek, a Rahma nevű egyesület először a majdnem 4000 m2-es telket szerezte meg a Toulouse-i önkormányzattól még 2017-ben, 234 ezer euróért (kb. 75 millió forint).

A mecset tervrajza Forrás: Rahma

Az üzletet a város akkori, mára megbukott szocialista polgármestere ütötte nyélbe,

emlékezik vissza Mejdoub Kassous, a Rahma szövetség főtitkára.

Aztán az új polgármester egy új területet javasolt, így végül ott fog felépülni a mecset.

A költségvetés első fázisa 304 ezer euró (ez majdnem 100 millió forint),

azonban hiányzik 134 ezer euró, (kb. 45 millió forint) ezt még össze kell gyűjteni a hívek körében.

A mecsetet 10 év múlva tervezik megnyitni, amennyiben addig sikerül évente 60 ezer eurót összegyűjteni.

A helyi migráns hátterű muszlimok adakoznak ugyan, de jelentősebb összegek adományozására nincs anyagi lehetőségük,

így külföldről is érkezik támogatás,

mintegy 47 ezer eurónyi összegben.

A muszlim szövetség főtitkára szerint a jelenlegi mecset nem biztosít méltó körülményeket a híveknek, péntekenként 900 ember jön össze egy pincében kialakított imahelyen.

Régebben, emlékszik vissza Kassous, egy imám segédletével a katolikus Saint Esprit templom adott helyet az iszlám szertartásoknak.

Ám szerinte

Az új mecset építése majdnem kétmillió euróba kerül összesen, ez mintegy 650 millió forintnak felel meg.