Szijjártó Péter: Magyarországnak erős Európára van szüksége

SZIJJÁRTÓ Péter
Bonn, 2018. november 26. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter előadást tat Az EU jelenlegi helyzete és jövője magyar megközelítésből címmel a Bonni Egyetemen 2018. november 26-án. MTI/KKM/Mitko Sztojcsev
Vágólapra másolva!
Ha van ország, amelynek szüksége van erős Európára, az mindenképpen Magyarország - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bonnban.
Vágólapra másolva!

A magyar diplomácia vezetője előadást tartott a Bonni Egyetemen, ahol kifejtette:

Szijjártó Péter előadást tat Az EU jelenlegi helyzete és jövője magyar megközelítésből címmel a Bonni Egyetemen 2018. november 26-án. Forrás: MTI/KKM/Kkm/Mitko Sztojcsev

Ezért Magyarország erős Európát akar, de mivel a kontinens történelmi kihívások előtt áll, természetes, hogy vita van a jövőjéről, arról, miként lehet elérni az erős Európát - mutatott rá.

Közölte: nem jó, hogy aki ebben a vitában eltér a mainstreamtől, azt azonnal európaiatlannak bélyegzik.

A külügyminiszter úgy vélte,

vannak, akik az Egyesült Európai Államok koncepció jegyében gyenge tagállamokat szeretnének, de gyenge országokkal nehéz megvalósítani az erős integrációt.

Magyarország álláspontja szerint erős tagállamokra van szükség - fűzte hozzá.

Szijjártó Péter a kihívások között említette a migrációt.

Azt mondta, a migráció növelte a terrorveszélyt Európában, mert ha százezreket engednek be mindenfajta ellenőrzés nélkül a kontinensre, lehetnek olyan terroristák, akik kihasználják ezt a lehetőséget.

Hozzátette:

Úgy vélte, minden országnak lehetőséget kell adni, hogy a demográfiai kihívásokra saját válaszokat adjon, és az nem feltétlenül a migráció.

Megjegyezte: a határvédelem szuverenitási kérdés is, és a schengeni szerződés is előírja a külső európai határok védelmének kötelezettségét.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy

Tisztességes vitára van szükség a többéves európai költségvetési keretről. Az uniós források nem a nyugat-európai országok nagylelkűségétől függnek, jogunk van ezekhez a forrásokhoz - közölte.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint fontos, hogy a jelentős európai kérdésekről az emberek kifejezhessék a véleményüket a jövő évi európai parlamenti választáson.

Azt is lényegesnek nevezte, hogy nagy hangsúlyt helyezzenek az EU bővítésére. Minél nagyobb az EU, annál erősebb

- jelentette ki.

Hozzáfűzte: Magyarország tudja, milyen amikor béke van a Nyugat-Balkánon, és milyen, amikor instabilitás.

Egy hallgatói kérdésre a külügyminiszter felidézte:

Minden együttműködést elutasítottak a hatóságokkal, nyilvános tereket foglaltak el - emlékeztetett rá.

Azt is mondta, hogy

Szuverenitási kérdés, hogy mi dönthessük el, kikkel szeretnénk együtt élni - zárta beszédét Szijjártó.