Kovács Zoltán: A V4 saját hangján beszél, ami erősítheti Európát

KOVÁCS Zoltán
Budapest, 2018. június 28. Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart az EU-tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozója előtt a Miniszterelnöki Kabinetirodán 2018. június 28-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
A visegrádi csoport (V4) országai saját hangjukon beszélnek, többek között a migráció témájában, ez a hang nem megosztja, hanem megerősítheti Európát - hangsúlyozta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára hétfőn Varsóban.
Vágólapra másolva!

Kovács Zoltán azt követően látogatott a lengyel fővárosba, hogy vasárnap nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárrá nevezték ki.

A varsói magyar nagykövetségen rendezett sajtóreggelin Kovács Zoltán leszögezte: a közép-európai országok nemcsak az elmúlt években, évtizedekben, nemcsak a kommunista időszakban, hanem az ezt megelőző évszázadokban is

sajátos történelmi fejlődésen mentek keresztül, amelynek során "saját hangjuk" formálódott ki.

Ezt a hangot nemcsak az elmúlt három év során megnyilvánuló migrációs válság miatt kell hallatni Nyugat-Európában, vagy akár világszerte, hanem a történelmi adottságok okán is - hangsúlyozta az államtitkár.

Úgy vélte:

azok a különbségek, amelyek a sajátos fejlődésből adódóan a V4 és Nyugat Európa között fennállnak, nem megosztják, sőt inkább erősíthetik Európát.

"Hiszen a mi perspektívánk olyan létjogosultsággal bír, mint bárki másé, Dél-Európáé vagy Észak-Európáé. Vannak adottságaink, amelyeket képviselni kell, és amelyekből ki kell indulni" - húzta alá.

Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Az MTI kérdésére válaszolva, hogy a jövő májusi európai parlamenti (EP) választásokat megelőző kampány idején a V4-ek milyen témákban keresnek alkalmasint közös hangot, Kovács Zoltán úgy vélte:

Úgy vélte: a V4-nek érdemes lenne elgondolkodnia azon, hogy hogyan tudná a régió saját hangját még jobban, még hatékonyabban hallatni az EP-ben is. A közös közép-európai perspektívákról még több szinten, még több formában kell beszélni - mondta.

Kiemelte a térség gazdasági erejét, rámutatva:

a V4-ek és Németország közötti kereskedelmi forgalom másfélszerese a francia-német forgalomnak, és a csoport együtt hozzávetőleg ugyanakkora népességgel bír, mint Franciaország.