Egy csillárral csalta meg jegyesét, aki szintén egy csillár

Amanda Liberty, csillár
Vágólapra másolva!
A brit Amanda Liberty szenvedélyesen szereti a tárgyakat, most éppen a csillárokra gerjed. Állítása szerint van egy jegyese, Lumiere, aki csillár, de közben több más csillárral is megosztja az ágyát. A nő első szerelme egy dobfelszerelés volt, de annak a viszonynak már vége.
Vágólapra másolva!

Hogy bizonyítsa hűségét Lumiere-nek, a 34 éves nő magára tetováltatta a képmását – írta a Metro. Lumiere és Amanda viszonya egy éve tart, nem sokkal megismerkedésük után „jegyezték el egymást” – állítja a nő.

Lumiere egy Németországban gyártott csillár, amelyet Amanda 400 fontért vett. Kapcsolatuk zavaros,

a nő ugyanis 25 másik tárggyal is megosztja ágyát, akikkel – állítása szerint – szexuális viszonyban áll.

Hűtlensége ellenére Amanda már az esküvőt tervezgeti, és nem is akar megállni egy kis lakodalomnál.

„Egyik csillárom sem féltékeny a másikra, megértik, hogy mindegyiküket egyformán szeretem, hiszen mind különböző személyiség” – mondta. Lumiere viszont egy különleges darab a gyűjteményben,

kapcsolatuk pedig szerelem volt első látásra.

Amanda már több viharos kapcsolaton is túl van. Az első szerelme egy dobfelszerelés volt, majd a New York-i Szabadság-szobor következett. A szobor tiszteletére változtatott nevet, így lett Liberty.