Már Olaszországban és Belgiumban is az utcán a sárgamellényesek

Hídomlás Genova
A legfrissebb hírek szerint a halálos áldozatok száma 38-ra emelkedett
Vágólapra másolva!
Franciaország után Olaszországban és Belgiumban is sokan az utcára vonultak. A dél-európai országban az augusztusi genovai autópályán történt katasztrófa miatt, Belgiumban pedig a kormány gépjárműadó-politikája késztette tiltakozásra a tüntetőket. 
Vágólapra másolva!

Franciaország és Belgium után Olaszországban is szerveztek "sárgamellényes" tüntetést, szombat este egy tucat aktivista zárta el az utat Genovában egy autópálya-felhajtónál.

Az arcukat elfedő tiltakozók az olasz autópálya-üzemeltető magáncég (ASPI) elleni jelszavakkal firkálták össze a sztráda egyik útdíj-fizetőkapujának falait. Az ASPI üzemeltette az augusztus 14-én leszakadt genovai Morandi autópálya-völgyhidat is. Az összeomló Morandi völgyhídról több mint harminc gépjármű zuhant 45 méteres mélységbe, és 43 ember halt meg a katasztrófában.

Az aktivisták által osztogatott egyik röplapon "autópálya=gyilkosság" volt olvasható.

A tiltakozók közül egyesek füstgránátokat hajigáltak az autópályára, de a helyszínre érkező rendőrök elől kereket oldottak. A tüntetők cselekedeteit térfigyelő kamerák rögzítették, a rendőrség nyomozást indított.

A leszakadt híd Genova mellett Forrás: AFP/Valery Hache

Belgiumban a kormány a gépjárműveket érintő adópolitikája miatt vonultak az utcákra sárgamellényes tüntetők.

Franciaországban Macron-ellenes lázadás van

Franciaország-szerte második hete tiltakoznak a gépkocsikban kötelezően tartandó, sárga láthatósági mellényről elnevezett sárgamellényesek tömegei az üzemanyagokra kivetett környezetvédelmi adó január 1-jei emelése ellen.

A tüntetések időközben Emmanuel Macron francia államfő politikája elleni általános elégedetlenségbe csaptak át.

Ahogy az Origo beszámolt róla, szombaton is óriási tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak Emmanuel Macron elnök dilettáns gazdaságpolitikája ellen. A tüntetés előzménye az üzemanyagárak emelése volt, azonban ez csak az elégedetlenséget kirobbantó utolsó lépés volt. Eddig két halottja van a tüntetéssorozatnak.

environment economy social unrest labour TOPSHOTS Horizontal

environment economy social unrest labour Horizontal