Másfélmilliárd eurónyi maffiavagyon lefoglalását kezdték meg az olasz hatóságok

Vágólapra másolva!
Másfélmilliárd euró (mintegy 486 milliárd forint) értékű vagyon lefoglalását kezdték meg az olasz hatóságok a castelvetranói maffiaklán ellen folytatott eljárásban.
Vágólapra másolva!

A lefoglalt értékek a Valtur turisztikai vállalatcsoport tulajdonában állnak, amelynek néhai tulajdonosa, Carmelo Patti a hatóságok szerint a maffiához köthető.

Patti örököseinek jogászai közölték: bírósághoz fordulnak, hogy visszakapják vagyonukat.

Giuseppe Governale maffiaellenes ügyész viszont azt állapította meg, hogy

Denaro ráadásul az olasz hatóságok szerint most már a főnökök főnöke az olasz maffiában.

A maffiaellenes nyomozóhatóság (DIA) tájékoztatása szerint a 2016-ban, 81 éves korában elhuny Patti bevallott jövedelmei és befektetései nem állnak összhangban egymással, és

sikerült bizonyítani a kapcsolatot Patti és több olyan ember között, akik a castelvetranói maffia tagjai.

A lefoglalt vagyon jelentős része cégekből, szállodákból, vendéglátóipari létesítményekből áll, de van közte egy 21 méteres jacht és golfpálya is.