Meghalt a világ legöregebb apácája

Cecylia Roszak
Cecylia Roszak a második világháború alatt több száz zsidó ember életét mentette meg.
Vágólapra másolva!
A világ legidősebb apácája lehetett a 110 éves korában, a napokban Krakkóban meghalt Cecylia Roszaka, aki a holokauszt alatt zsidókat mentett.
Vágólapra másolva!

A lengyel katolikus egyház szóvivője, Pawel Rytel-Andrianik jelentette be, hogy Cecylia Roszak a múlt hét végén meghalt egy krakkói domonkosrendi kolostorban. Az atya hozzátette, feltehetően ő volt a világ legidősebb apácája, és nemrég meg is jegyezte, hogy "az élet olyan rövid és gyorsan elszalad".

Cecylia nővér 1908. március 25-én született, és 21 évesen vonult zárdába.

Cecylia Roszak a második világháború alatt több száz zsidó ember életét mentette meg Forrás: Flickr/Archidiecezja Krakowska Biuro Prasowe

A második világháború idején, Lengyelország német megszállása alatt egyike volt azoknak az apácáknak, akik a mai Litvánia területén, Vilnius mellett egy új zárdát hoztak létre, ahol a helyi gettóból elmenekült zsidókat bújtatták.