Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Carlos Ghosn elnök-vezérigazgatót a japán rendőrök a tokiói Narita repülőtéren vették őrizetbe november 19-én, amikor magángépével leszállt. Súlyos pénzügyi csalással gyanúsítják, azóta tíz napra le is tartóztatták. Szerintük saját célokra használta fel a vállalat vagyonát, és adót is csalt.
Ghosn egyébként csak a 2016-17-es pénzügyi évben több mint
15 millió eurót (majdnem 5 milliárd forintot) keresett (8,8 millió eurót a Nissan és 7 millió eurót a Renault elnökeként).
A Le Figaro gazdasági ügyekkel foglalkozó neves újságírója, Bertille Bayart szerint nem az az igazán fontos ebben a hírben, hogy a legnagyobb francia (és egyben 2016-17-ben világelső) autógyártó konszern elnök-vezérigazgatója megbukott, hanem az, hogy mi lesz ezután a Renault-val, és hogy Macronnak milyen szerepe volt a botrányban?
A Renault-Nissan-Mitsubishi konszern összesen
450 ezer embernek ad munkát világszerte,
ebből 72 ezernek Európában, és csak Franciaországban 50 ezer ember élete függ tőle. Logikus tehát, hogy Ghosn bukásával Macron közvetlenül foglalkozik. A részvényeseket és a munkásokat nyugtatgatja, hogy a francia kormány majd kiáll értük.
Ezzel azonban alaposan elkésett, korábban kellett volna felelősebben cselekednie. Az „eredendő bűnt” ugyanis maga Macron követte el, még 2015-ben, amikor még a bukott szocialista elnök, Francois Hollande gazdasági minisztere volt. A már akkor arrogáns és nárcisztikus Macronnak nem tetszett Ghosn rendkívül nagy befolyása, így durva támadást indított ellene. Ez azért is volt elképesztően ostoba lépés, mert
a Renault néhány évvel ezelőtt még a csőd szélén állt, és elnök-vezérigazgatóként Ghosn állította talpra, látványosan sikeres vállalatot építve.
Macron miniszteri hatalmát kihasználva – Bayart szavaival élve – „puccsot hajtott végre”. Elérte, hogy a francia állam megnövelje 15 százalékos részvénytulajdonát, és kettős szavazati rendszert kényszerített a csoportra. Ráadásul erről csak az utolsó pillanatban tájékoztatta Ghosnt.
Ez leegyszerűsítve azt jelentette, hogy a francia állam bármikor eladhatta a részesedését anélkül, hogy a szavazati jogából (vagyis befolyásából) vesztett volna. Ezzel a részesedéssel azonban
a japán érdekeket sértette.
A japánoknak már nincs is szavazati joguk a Renault-ban. Cserében viszont a Renault is elvesztette döntő szavazatát a Nissanban, ezzel kicsúszott a kezéből a többség. Vagyis ettől kezdve az elnök-vezérigazgató mögül Japánban eltűnt az erő.
Bár Ghosn sem járt rosszul (ő maradt a konszern élén), ellenezte a lépést, hiszen tudta, hogy ez a japánokat érzékenyen érinti, és nem fogják ennyiben hagyni. Az évek óta jól működő egyensúly felborult. Mindez azért, mert – ahogy Bayart fogalmaz – Macron már ekkor Jupiternek képzelte magát, és eldöntötte, hogy megleckézteti a Renault elnök-vezérigazgatóját. Azt üzente neki, hogy hiába Ghosn a cég vezetője, az igazi főnök ő maga, a miniszter.
A megalomán, narcisztikus Macron aztán gazdasági miniszterként hamar megbukott, hogy aztán bukott szocialista miniszterből átalakulva az ötödik köztársaság legnépszerűtlenebb elnökeként térjen vissza.
Így aztán a saját dilettantizmusa által okozott károkkal neki magának kell szembenéznie. A Nissan-csoport az orra előtt veszi át az irányítást a konszernben, miközben a Renault már csak külső szemlélője az eseményeknek. Mostantól a Nissan diktál, és már jelezte, hogy újra akarja tárgyalni az együttműködés feltételeit és a működés szabályait.
A sors iróniája, hogy Macron és Ghosn nemrég találkoztak a gyár észak-franciaországi üzemében, ott, ahol a bukott szocialista gazdasági miniszterből bevándorláspárti köztársasági elnökké vált Macron épp egy munkást alázott porig, ahelyett, hogy a gyár jövőjéről beszélt volna.
„Nem örülünk önnek itt" mondta a munkás egyenesen Macronnak, és hozzátette, hogy amit a munkások elértek, azt Macron nélkül tették. Azt is mondta, hogy Macron politikája „befagyasztotta" a vásárlóerőt. Macron, mint egy király, aki épp az udvartartása előtt beszél, magához intette a munkást, ahelyett, hogy odament volna hozzá. A munkás persze nem volt hajlandó kimenni, és Macronnak hódolni, távolról kiáltoztak egymásnak. Macron végül csak annyit bírt kinyögni: „maga tényleg nevetséges". Később egy tv-csatornának sikerült elérnie a munkást, aki mondta, hogy „Macron egy megalkuvó, és semmi keresnivalója nincs itt".
Kevesebb mint két héttel később Macronnak már a legnagyobb francia autógyár jövőjéről kellene tárgyalnia a japánokkal? A Renault-nak mindeközben egyetlen érve van a tárgyalásokon: a francia állam támogatása. Csakhogy a japánok éppen ettől akarnak szabadulni.
A Renault felügyelőbizottsága kedd este úgy döntött, nem hívja vissza Ghosnt, csak ügyvezetőt neveztek ki a helyére. Macron azonban – mint mindig – tehetetlen. A Nisssanból már kirúgták Ghosnt, és ezt a Renault (Macronnak köszönhetően elveszítve többségét) nem tudta megakadályozni. Közben Franciaország az ötödik köztársaság legdurvább megszorításaival néz szembe, Macron folyamatosan emeli az adókat, a franciák egyre nehezebben élnek, eközben nagyon rosszul néz ki, hogy egy 15 millió eurót kereső vállalatvezér korrupciós botrányba keveredik. A japánok szerint 2010 és 2015 között 44 millió eurót tüntetett el az adóhatóság elől.
A francia közéletben ugyanis már régóta központi téma a nagyvállalatok vezetőinek óriási fizetése, ráadásul az is világos, hogy Ghosn azért is kereshetett ennyit, mert Macron 2017-es beiktatását követő első lépése az volt, hogy eltörölte a tőkét és konszerneket terhelő különadókat, így a leggazdagabb franciáknak 70%-al kevesebbet kell adózniuk. Ezért is ragasztották Macronra már akkor a „gazdagok elnöke” jelzőt.
