Elismerték a macedón hatóságok, hogy eddig nem kérték Gruevszki kiadatását

Vágólapra másolva!
A macedón hírportálok beszámolója szerint a kormány kedd délután küldte el a kiadatási kérelmet Magyarországnak. Ez azért érdekes, mert Zoran Zaev jelenlegi macedón miniszterelnök múlt héten még azt mondta, ezt már megtették, a magyar balliberális fake news média pedig szokásához híven minden szavát azonnal elhitte, csak mert ő a külföldi politikus.
Vágólapra másolva!

A macedón kormány közleménye azonban továbbra is ellentmondásos: az igazságügyi miniszter tegnap még azt mondta: a kiadatáshoz szükséges dokumentumok egy részét már lefordították, egy másik részét pedig utólag küldik el. Egy másik közleményben viszont már azt állították, hogy a kiadatási kérelmet minden szükséges dokumentummal és a jogerős ítélettel együtt küldték el Magyarországnak.

Nikola Gruevszki kedden kapott menekültstátuszt Magyarországon, miután a bevándorlási hatóságok megállapították, hogy Macedóniában üldöztetésnek van kitéve, és veszélyben az élete.