Karácsonyi muszlim terrortámadást akadályozott meg az ausztrál rendőrség

Melbourne, 2018. november 20. Házkutatást végző bajtársaikat biztosítják rendőrök Melbourne-ben 2018. november 20-án. Az ausztrál rendőrség rajtaütött három, török származású férfin és őrizetbe vette őket tömegrendezvény elleni terrortámadás előkészítésének gyanújával. MTI/AAP/David Crosling
Vágólapra másolva!
A három férfi tömegrendezvényen akart terrortámadást elkövetni, közölte a melbourne-i rendőrség. Két héttel korábban késeléses támadás volt a városban, mely során egy ember meghalt, kettő pedig megsebesült.
Vágólapra másolva!

A kedd reggeli akcióban az ausztrál szövetségi és állami rendőrség, a biztonsági titkosszolgálat, valamint az együttes terroristaellenes csoport vett részt.

Melbourne, 2018. november 20. Forrás: MTI/AAP/David Crosling

A rendőrség közlése szerint azután vették őrizetbe a három férfit, akik közül ketten testvérek, hogy

egy támadás elkövetéséhez félautomata fegyverekhez jutottak.

A 21 éves Hanifi Halist, a 26 éves Samed Erikioglut, valamint a 30 éves Ertunc Erikioglut terrorcselekmény előkészítésével vádolják. Mindannyian ausztrál állampolgárok, kisebb bűncselekmények miatt már összetűzésbe keveredtek a rendőrséggel – írja a The Age.

Az egyik gyanúsítottat kísérik ki a melbourne-i rendőrkapitányságról 2018. november 20-án Forrás: MTI/AAP/Julian Smith

Útlevelüket az év folyamán bevonták, mert elképzelhetőnek tartották, hogy olyan helyre utaznak majd, ahol az Iszlám Állam harcosaitól terrorista kiképzést kaphatnak.

Valószínű, hogy ez után döntötték el, hogy Melbourne-ben fognak terrortámadást elkövetni.

Házkutatást végeznek rendőrök Melbourne-ben 2018. november 20-án Forrás: MTI/AAP/David Crosling

Nem azt mondjuk, hogy ezt az Iszlám Állam irányította, de az Iszlám Állam és annak propagandagépezete ihlette – nyilatkozta Ian McCartney, Ausztrália szövetségi rendőrkapitánya.

Graham Ashton, Victoria állam rendőrfőnöke kijelentette, elegendő bizonyítékuk van a három férfi ellen, akik

valamilyen tömegrendezvényt akartak célba venni, ahol a lehető legtöbb emberrel végezhettek volna.

A rendőrség szerint a gyanúsítottak még nem választották ki támadásuk helyszínét.

A hatóságok azért döntöttek a gyors beavatkozás mellett, mert attól tartottak, hogy a gyanúsítottak a karácsonyi ünnepi időszakban követnek el terrortámadást.

Tizenegy nappal ezelőtt egy étteremnél Hassan Khalif Shire Ali halálra késelt egy embert, és másik kettőt megsebesített.