Késes terrortámadás Brüsszelben

Brüsszel, 2018. november 20. Őrködő rendőr a tetthelyen, egy rendőrőrs előtt, Brüsszel belvárosában 2018. november 20-án, miután egy támadó késsel megsebesített egy rendőrt. Egyelőre nem tudni terrorizmushoz köthető-e a támadás, amelynek elkövetőjét meglőtték. MTI/EPA/Julien Warnand
Vágólapra másolva!
Brüsszel belvárosában, a főtéren reggel 6 óra előtt késsel támadt rendőrökre egy férfi. A támadónak sikerült megsebesíteni egyikőjüket, mielőtt lelőtték – írja az Independent. Terrorista gyilkossági kísérlet ügyében indult nyomozás a férfi ellen. A brüsszeli terrortámadás ismét beigazolta, hogy a migráció veszélyt hoz Európára - jelentette ki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke keddi sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Frissítés 12.27:

A La Dernière Heure internetes oldala szerint

a terrorista keresztneve Issam,

és fegyverkereskedelemért 2011-ben 8 év börtönre ítélték. A belga hatóságok nem tartották számon terrorveszélyesként, ami meglehetősen érthetetlennek tűnik. A 34 éves férfit tavaly októberben feltételesen szabadlábra helyezték.

A rendőrt nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A másik rendőr a támadót mellkason lőtte, a terroristát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Brüsszel, 2018. november 20. Forrás: MTI/EPA/Julien Warnand

Sajtóhírek szerint „Allahu Akbar”-t kiáltott, mielőtt a rendőrökre rontott a Grand Place-en, Brüsszel egyik legfelkapottabb turistaövezetében.

A belga belügyminiszter gyilkossági kísérletnek nevezte a hajnali támadást. Azt írta Twitter-oldalán: ismét egy gyáva támadást követtek el rendőrtisztek ellen.

A HLN információi szerint a rendőr a nyakán sérült meg. Társa három lövést adott le a támadóra, ezekből egy találta el a férfit.

Egyes források szerint a támadó nem ismeretlen a rendőrök előtt, fegyvercsempész volt. Korábban már volt büntetve, egyes hírek szerint most szabadult a börtönből, de eddig terroristaként nem ismerték.

Koen Geens belga igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy mindent meg fognak tenni a történtek pontos felderítése érdekében.

A brüsszeli rendőrség különleges óvatosságra intette az állomány tagjait.

A belgiumi terrorfenyegetettség szintjét januárban hármasról kettesre csökkentették a négyes fokozatú skálán, közel két évvel a brüsszeli robbantásos merényletek után.

A brüsszeli terrortámadás ismét igazolta, hogy a migráció veszélyt hoz Európára

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerint ismét egy bevándorló hátterű terrorcselekményt hajtottak végre rendőrök ellen.

- nyilatkozta Halász János, az OGY nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke. A testőlet a Terrorelhárítási Központnál (TEK) tartott kihelyezett zárt ülést, ahol a fő téma a migráció volt. Szó volt arról is, hogy a határkerítés biztonságot jelent a Magyarországnak, ennek köszönhetően a terrorveszély csökkent.

- szögezte le Halász János, aki hozzátette: elfogadhatatlan, hogy az Európai Unió pénzéből több tízezer migránskártyát osztogatnak az itt lévő, illetve az ide tartó migránsoknak, ezzel is megnövelve a terrorizmus finanszírozásának kockázatát.