Újra kitört a Fuego vulkán, 4000 embert kellett evakuálni

fuego, vulkán, guatemala
Alotenango, 2018. november 19. A Fuego tűzhányó forró lávát és hamut lövell ki kráteréből a guatemalai Alotenangóból nézve 2018. november 18-án. A guatemalai katasztrófavédelem nyolc környékbeli települést lakosait kérte biztonsági okokból otthonuk elhagyására a vulkáni tevékenység erősödése miatt. MTI/EPA/EFE/Esteban Biba
Vágólapra másolva!
Idén már ötödjére tört ki a Fuego vulkán Guatemalában. A környékén lévő településekről nagyjából négyezer embert evakuáltak, s ezrek menekültek biztonságos helyre.
Vágólapra másolva!

A Fuego (spanyolul tűz) hétfőre virradóra füstfelhőt lövellt mintegy 1500 méteres magasságba, és

vulkanikus láva folyt le 2,5 kilométer hosszan egyik lejtőjén.

Több mint 4000 embernek kellett elhagynia lakóhelyét, és hétfőre már 2000 embert fogadtak be menekültszállókon.

Egyelőre nincsenek értesülések sérültekről vagy halottakról.

Forrás: MTI/EPA/EFE/Esteban Biba

Juan Pablo Oliva, a guatemalai szeizmológiai, vulkanológiai és meteorológiai intézet vezetője ugyanakkor további veszélyes lávafolyamokra és forró hamuesőre figyelmeztetett.

A Fuego mintegy 40 kilométerre délnyugatra fekszik a guatemalai fővárostól.

Otthonaikat elhagyó lakosok San Andrés Osunában Forrás: MTI/EPA/EFE/Esteban Biba

A Sky News szerint

a vulkán legutóbbi kitörésekor, júniusban 194 ember halt meg és 234 személyt eltűntként tartanak nyilván, de a lakosság szerint ténylegesen több ezer embernek nyoma veszett.

Akkor a vulkanikus hamu és láva egész településeket temetett maga alá és nagyjából 1,7 millió embert érintett, az okozott gazdasági károkat 219 millió dollárra (61 milliárd forintra) becsülik.

A Fuego Közép-Amerika egyik legaktívabb tűzhányója, a 3763 méter magas vulkán az idén már ötödször tört ki.