Gyurcsány üzlettársa ellen elfogatóparancsot adott ki az Interpol

Vassilev Tzvetan Interpol körözés

Cvetan Vaszilev
Vágólapra másolva!
Az Interpol nemzetközi rendőrségi szervezet a lehető legmagasabb, Vörös Riasztás fokozaton adott ki elfogatási parancsot  a Gyurcsány Ferenccel is üzletelő Cvetan Vaszilev ellen, aki bűntársaival együtt közel kétmilliárd eurót lopott el – írja a Ripost. 
Vágólapra másolva!

A bukott miniszterelnök egy olyan emberrel üzletelt Altus Zrt. nevű cége révén, akit jelenleg közel két milliárd euró (majdnem 650 milliárd forint) ellopásával vádolnak. Cvetan Vaszilev most már az Interpol által is körözött személy ellen a legmagasabb, Vörös Riasztás fokozaton adtak ki elfogatási parancsot.

Ahogy a Ripost oldalán olvashatjuk, az Altus Zrt. szinte az egész Balkánon érdekelt különböző projektekben, természetesen Macedóniában és Bulgáriában is. Gyurcsány korábban elismerte, hogy cégeik együtt üzleteltek Bulgáriában. Vaszilev a bolgár Korporatív Kereskedelmi Bank többségi tulajdonosa.

A hiányzó kétmilliárd euró mellett

Ezeken a listákon nem kispolgárok szoktak lenni, hanem politikusok és ilyen-olyan oligarchák, kérdés, hogy vajon Gyurcsány szerepel-e rajta?

Miután a független auditálók megállapították, hogy mintegy 1,75 milliárd eurónyi pénz tűnt el a negyedik legnagyobb bolgár bankból, a bolgár legfőbb ügyész megpróbálta beidézni Vaszilevet, ő azonban külföldre menekült. A nyomozást a jegybank indítványára kezdték meg, ezzel kapcsolatban őrizetbe vették Orlin Ruszevet, a KTB igazgatótanácsának tagját, a bank igazgatóját és Margarita Petrova főpénztárost is.

Cvetan Vaszilev Forrás: Interpol

A bizonyítékok szerint a bankigazgató, Ruszev személyes utasítására vették ki az eltűnt pénzeket a bankból, és juttatták el ismeretlen személyeknek. Petrova volt az, aki

Cvetan Vaszilev egy kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező veszélyes bűnöző, tehát egyáltalán nem csodálkozhatunk azon, hogy Gyurcsány Ferenc neve is felmerül körülötte. Ráadásul hasonló módon gazdagodhatott meg, mint a korábban „rendszeresen bérmálkozó” magyar politikus. Előbb gazdasági hatalomra tett szert kiváló, korábbi vezető kommunistákkal való kapcsolata révén, majd ezt a hatalmat a politikában is érvényesítette.

A Ripost cikke szerint Vaszilev a bolgár médiára is rá akarta tenni a kezét, ennek kapcsán még korábban a bolgár sajtó arról írt, hogy bérgyilkosokat fogadott egy médiamágnás megölésére.

Egyre inkább sajnálhatjuk, hogy leégett az a DK-iroda. Talán nem csak Gyurcsány Ferenc elveszett diplomamunkája kerülhetne onnan elő...