Bedrogozta hathetes kislányát, mert a csecsemő nyűgős volt

Vágólapra másolva!
A 37 éves Jennifer Pickerdet azzal vádolják, hogy metadont adott be hathetes kislányának. A nő azt állította, hogy azért gyógyszerezte be, mert a kisbabának elvonási tünetei voltak, miután leállt a szoptatással.
Vágólapra másolva!

A Michigan-i Grand Rapidsben szeptember 30-án azzal hívták fel a segélyhívót, hogy egy csecsemő nem lélegzik - írja a Fox News.

Kiderült, hogy az anyja 20 miligramnyi metadont, egy erős fájdalomcsillapítót adott be neki, mert a gyerek nyűgős volt.

Pickerd állítása szerint azt hitte, hogy a babának elvonási tünetei voltak, mert éppen leszoktatta a szoptatásról.

A kisbaba gyógyszer-túladagolással került kórházba, ahol kitisztították a szervezetét. Utána a gyermekvédelmi hivatalhoz került.

A nőt letartóztatták, és 25 ezer dollárt - azaz több mint 7 millió forintot - szabtak ki óvadéknak.