Már 31 halálos áldozata van a kaliforniai erdőtüzeknek

kaliforniai erdőtűz
Elszenesedett emberi maradványokat visznek hullazsákban a Mariposa megyei seriffi hivatal munkatársai a kaliforniai erdőtüzek felperzselte Paradise városkában 2018. november 11-én. Az oltásban nyolcezernél több tűzoltó vesz részt, 150 ezer embert evakuáltak. Az állam északi térségében 450 négyzetkilométeren égett az erdő, és eddig csak a terület negyedén sikerült megfékezni a lángok terjedését.
Vágólapra másolva!
Harmincegyre emelkedett a kaliforniai erdőtüzek halálos áldozatainak száma, az eltűnteké pedig meghaladja a kétszázat.
Vágólapra másolva!

Kory Honea, a kaliforniai Butte megye rendőrfőnöke vasárnap esti sajtótájékoztatóján közölte, hogy hat újabb holttestet találtak a szinte teljesen leégett észak-kaliforniai Paradise kisvárosban és a környékén, és ezzel ott 29-re nőtt halottak a száma.

Elszenesedett emberi maradványokat visznek hullazsákban a Mariposa megyei seriffi hivatal munkatársai a kaliforniai erdőtüzekben felperzselte Paradise városkában 2018. november 11-én. Az oltásban nyolcezernél több tűzoltó vesz részt, 150 ezer embert evakuáltak. Az állam északi térségében 450 négyzetkilométeren égett az erdő, és eddig csak a terület negyedén sikerült megfékezni a lángok terjedését. Forrás: MTI/AP/John Locher

Ketten a Kalifornia déli részén, a Malibu környékén pusztító erdőtüzekben haltak meg. Honea szerint Észak-Kaliforniában

228 embert eltűntként tartanak számon.

Közben folytatódik az áldozatok utáni kutatás a 27 ezer lakosú, északon fekvő hegyvidéki Paradise kisvárosban és a környékén, a hatóságok DNS-laboratóriumokat állítanak fel a szénné égett holttestek azonosítására.

A Kalifornia északi és déli részén pusztító három nagyobb tűzvész oltásában nyolcezernél több tűzoltó vesz részt, és érkezik még erősítés más szövetségi tagállamokból. Helyi idő szerint vasárnap Észak-Kaliforniában 450 négyzetkilométeren égett az erdő, és csak a terület negyedén sikerült egyelőre megfékezni a lángok terjedését.

Forrás: AFP/Frederic J. Brown

Kaliforniában 150 ezer embert evakuálták.

A halottak számát tekintve ez a legsúlyosabb erdőtűz Kalifornia történetében azóta, hogy számon tartják az áldozatokat. A hatóságok szerint több mint 6700 épület vált a lángok martalékává.

A tűzoltóság arra figyelmeztetett, hogy

a hétfő reggel várható viharos széllökések robbanásszerűen szíthatják fel a lángokat.