Soros nem nyugszik bele abba, hogy a jelöltje vesztett Floridában

Soros György George
Vágólapra másolva!
Florida elvesztése különösen fájdalmas volt a Demokrata Párt számára. Olyannyira, hogy most egy Demand Justice nevezetű álcivil szervezet a szavazatok újraszámlálásáért kezdett toborzásba. Pénzből nincsen hiánya a szervezetnek, ugyanis a bevándorláspárti Soros György alapítványa is szerepel a támogatók között.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, november hatodikán félidős választásokat tartottak az Egyesült Államokban.

Billegő államnak ezúttal is Florida számított.

Az államot a demokraták szinte már maguknak könyvelték el, de a végeredmény végül egy csattanós pofon volt a számukra:

– ez pedig azért volt különösen fájdalmas a demokraták számára, mert Soros György összesen 1 millió 250 ezer dollárt (átszámítva nagyjából 350 millió forintot) pumpált Gillumba az előválasztási kampány során - írja a 888.hu.

Andrew Gillum Forrás: AFP/2018 Getty Images/Joe Skipper

A szavazók azonban döntöttek.

Ezt a tényt akarják most figyelmen kívül hagyni Sorosék.

A bevándorláspárti tőzsdespekuláns sajátos demokráciafelfogását már a Brexit kapcsán is megismerhettük, ami nagyjából összefoglalható abban, hogy

Hasonló taktika van kibontakozóban Floridában is.

A floridai akciót egy bizonyos Demand Justice nevezetű álcivil szervezet vezényli, amely oly módon van felépítve, hogy nem kell éves adóbevallást benyújtania.

Ez azért van, mert egy adómentes társadalombiztosítási szervezet, a Sixteen Thirty Fund pénzeli, amelynek viszont nem kell nyilvánosságra hoznia adományozóinak identitását.

Szerencsére megtette ezt helyette más, így derült ki, hogy

a Soros Györgyhöz kötődő Open Society Policy Center (OSPC) korábban 629 millió forintnak megfelelő dollárral dobta meg a Sixteen Thirty Fundot, és így a Demand Justice-t.

A szervezetnek az alapítója amúgy az a Brian Fallon, aki Hillary Clinton 2016-os kampányában dolgozott sajtósként. A Demand Justice egyébként már a Brett Kavanaugh elleni kampányból is kivette részét, a konzervatív főbíró jelölése ellen ötmillió dollárt költöttek.

Kavanaugh főbírói kijelölését nem sikerült megakadályozni, ezért most a Soros-szervezet Floridára koncentrál:

Ezen a weboldalon önkénteseket keresnek a szavazatok újraszámolásához.

Nem titkolt céljuk, hogy az újraszámlálás után a sorosista jelölt, azaz Andrew Gillum lehessen a kormányzó, valamint hogy a szenátusba is az ő jelöltjük, Bill Nelson mehessen.