Kigyulladt egy ötszintes szálló, egy ember meghalt

Vágólapra másolva!
A tűz egy ukrajnai szállón, egy ötszintes épületben keletkezett. A harmadik emelet egyik szobája gyulladt ki. A tűzben az egyik lakó súlyosan megsérült, később pedig meg is halt. 
Vágólapra másolva!

11 tűzoltó 4 autóval érkezett a helyszínre, majd kezdték el megfékezni a tüzet. A szálló 30 lakóját evakuálták. A lángokban álló szoba közelében egy 65 éves férfit találtak, aki annyi füstöt lélegzett be, és annyira megégett, hogy rosszul lett, és nem tudta egyedül elhagyni az épületet – írja a Kárpátinfo.

A 65 éves lakót kivitték az épületből és átadták a mentősöknek, akik kórházba szállították.

A férfi testének 50%-a megégett: az arcán, a fején és a karjain súlyos égési sérülések voltak, és szén-monoxid-mérgezést is kapott.

A lángokat végül sikerült megfékezniük a tűzoltóknak, de hogy pontosan hogyan keletkeztek, azt még vizsgálják.

A férfi végül éjjel meghalt a kórházban.