Az amerikai hadsereg nem tankolja tovább az arab koalíció gépeit

Vágólapra másolva!
Szaúd-Arábia kérésére az Egyesült Államok leállítja a jemeni polgárháború beavatkozó, szaúdi vezetésű arab koalíció harci gépeinek légi utántöltését - jelentette be szombaton Rijád az SPA szaúdi hírügynökségen keresztül.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint az arab királyság azért nem kéri a továbbiakban a harci gépek légi utántöltését, mert már önerőből is képes arra, hogy ezt megoldja.

Amerikai illetékesek a Reuters hírügynökségnek elmondták: a lépésnek kevés gyakorlati jelentősége van a háború szempontjából, mert jelenleg is csak az arab koalíció gépeinek mintegy ötöde igényel amerikai légi utántöltést.

Szaúd-Arábia szövetségeseivel 2015-ben avatkozott be a jemeni polgárháborúba a nemzetközileg elismert kormány oldalán, miután az Irán támogatását élvező, síita húszi felkelők elfoglalták az ország fővárosát. A konfliktusnak számtalan civil áldozata van, emellett Jemenben mintegy kétmillió ember vált földönfutóvá, és az ország lakosságának nagy részét a fegyveres konfliktus miatt éhínség fenyegeti, ami miatt számos bírálat érte már Szaúd-Arábiát.