Sokan meghaltak egy tádzsikisztáni börtönlázadás során

Vágólapra másolva!
Lázadás tört ki szerda este egy szigorúan őrzött tádzsikisztáni börtönben, legalább húsz rab és két őr meghalt - közölték különböző biztonsági források.
Vágólapra másolva!

Az eset a fővárostól, Dusanbétól mintegy 300 kilométerrel északra lévő Hudzsand városban történt.

Egy meg nem nevezett belügyminisztériumi forrás szerint

Az összetűzések során hat őr megsebesült.

A börtön vezetése kérte az állami biztonsági erők segítségét a lázadás leveréséhez.

Az egyik nyilatkozó biztonsági forrás szerint

az incidensnek már vége, egy másik szerint azonban még tartott csütörtökön is.

Hivatalosan nem erősítették meg ezeket az információkat.