Vádat emeltek Németországban egy migráns ellen terrorizmus támogatása miatt

Vágólapra másolva!
Vádat emelt az ügyészség Németországban egy algériai származású, német állampolgársággal is rendelkező migráns ellen, aki a gyanú szerint az Iszlám Állam propagandavideóit terjesztette és segítette a terrorszervezet fegyvereseit az egymással való kapcsolattartásban.
Vágólapra másolva!

A 33 éves férfi, akit a német adatvédelmi törvényekkel összhangban csak Samir K.-ként említettek, több e-mail-fiókot és számos közösségi oldalon, mint például a Facebookon,

hamis profilokat készített az Iszlám Állam négy, Németországban élő tagja számára is,

akik korábban Szíriában és Irakban harcoltak, azért, hogy megkönnyítse számukra az egymással és a szervezet többi tagjával való kommunikációt.

Az államügyészség szerint a gyanúsított továbbá

A német anyanyelvű lakosságnak szánt anyagokban pedig az Iszlám Államhoz való csatlakozásra buzdított.