Terrorizmus miatt ítélték el a tavalyi manhattani robbantás felelősét

Vágólapra másolva!
Bűnösnek találta terrorizmus vádjában egy New York-i bíróság a tavaly év végi manhattani robbanás felelősét, a bangladesi származású Akayed Ullaht kedden.
Vágólapra másolva!

A 28 éves, 2011-ben az Egyesült Államokba bevándorolt bangladesi férfi okozta tavaly decemberben a New York egyik legforgalmasabb pontján, a Times Square és a Port Authority buszállomás között egy aluljáróban bekövetkezett robbanást a reggeli csúcsforgalom idején.

Az elítélt saját készítésű, kezdetleges csőbombát erősített magára, amellyel - az amerikai hatóságok közlése szerint - a lehető legtöbb emberben akart kárt tenni, ezért fémcsavarokkal is telerakta robbanószerkezetét.

A robbanásban négyen sebesültek meg könnyebben, köztük a csőbomba készítője, aki a legsúlyosabb sebesüléseket szenvedte. Hasa és kezei égtek meg.

A mártírságról szólt

Az ügyészség azzal vádolta Ullaht, hogy szándékosan hozta működésbe a robbanószerkezetet a forgalmas aluljáróban, hogy öngyilkos merényletet hajtson végre az Iszlám Állam nevében.

A védelem szerint a bangladesi férfi csak önmagával akart végezni,

a vádhatóság azonban ezt vitatta, amit Ullah elfogása utáni kijelentéseivel, internetes tevékenységével és megnyilvánulásaival a közösségi hálókon támasztott alá. Az ügyészség záróbeszédében nyomatékosította, hogy Ullah a letartóztatása után kijelentette: a sikertelen robbantást az Iszlám Államért követte el, bosszút akart állni a csoport elleni amerikai támadásokért.

Az ügyészség hangsúlyozta azt is, hogy a férfi nem viselt volna magán robbanószerkezetet, ha csak önmagával akart volna végezni.

- szögezte le az egyik ügyész.

Az amerikai hatóságok közlése szerint Ullah radikalizálódása 2014-ben, a dzsihadista szervezettel szimpatizáló tartalmak, egyebek mellett pokolgépek készítését leíró videók megtekintésével vette kezdetét.

Akár életfogytiglant is kaphat

Az ítélet kihirdetése után Ullah a tárgyalóteremben már tagadta, hogy az Iszlám Állam nevében cselekedett, és azt hangoztatta:

azért kísérelte meg a meghiúsult robbantást, mert haragudott Donald Trump amerikai elnökre,

aki akkor a Közel-Kelet elleni bombázással fenyegetőzött.

Ezt követően az esküdtszék egyik tagja azt nyilatkozta, hogy ha Ullah vallomást tett volna, és abban megindokolja tettét, akkor nem biztos, hogy elítélik terrorizmusért. Úgy fogalmazott: nem mindegy, hogy az valaki terrorista vagy "egyszerűen csak hülye".

Ullah büntetését április 5-én hirdetik ki, legalább 30 év szabadságvesztéssel, de akár életfogytiglani börtönnel is sújthatják.