Orbán Viktor: A magyar cégek megtalálhatják a számításaikat Kínában

ORBÁN Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a magyar pavilon megnyitásán a Kínai Nemzetközi Import Expón Sanghajban
Vágólapra másolva!
A magyar vállalatoknak lesz helyük Kínában - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Sanghajban, az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE) felállított magyar országpavilont megnyitó beszédében.
Vágólapra másolva!

Kínai látogatása zárónapján a kormányfő a kíséretében lévő tárcavezetők - Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter - jelenlétében nyitotta meg az expó egyik díszvendégeként kiállító Magyarország pavilonját, ahol az érdeklődők például magyar élelmiszerekkel ismerkedhetnek.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a magyar pavilon megnyitásán a Kínai Nemzetközi Import Expón Sanghajban Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecs?

Orbán Viktor szerint büszkeségre ad okot, hogy sikerült áthidalni a Magyarország és Kína közötti hatalmas távolságot, ennek eredményeként ugyanis a magyar vállalatok megtalálhatják a számításaikat Kínában.

A legmagyarabb kínai város

Felidézte hétfői tárgyalását Hszi Csin-ping kínai államfővel, akivel abban maradtak - mondta -, hogy "közösen fogjuk építeni azt a jövőt, amelyben a magyar cégeknek is lesz helyük majd Kínában".
Orbán Viktor azt is megjegyezte, hogy "a legmagyarabb kínai város" címet Sanghaj érdemli ki, a besztercebányai születésű Hudec László építész ugyanis számos nevezetes épületet tervezett a kínai városban. Sanghaj kulturális lenyomatán rajta kívül más magyarok munkájának az eredménye is ott van - tette hozzá.

Orbán Viktor Sanghajban Hszi Csin-ping kínai elnökkel Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A sanghaji expót több mint 130 ország és térség, köztük Magyarország részvételével rendezik meg, a november 10-éig tartó eseményen mintegy 2800 cég állít ki. A külföldi díszvendégek Magyarország mellett: Brazília, Kanada, Egyiptom, Németország, Indonézia, Mexikó, Pakisztán, Oroszország, Dél-Afrika, Vietnam és Nagy-Britannia.

Értékes referencia

A Bank of China (BoC) elnökével, Csen Sze-csinggel is tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök kedden Sanghajban - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. A megbeszélésen Orbán Viktor elmondta: Magyarország számára nagyon jól bevált az együttműködés a Bank of Chinával, hiszen ez egy értékes referencia számára. Amikor ugyanis a magyar kormány befektetésről tárgyal egy céggel, a bank budapesti jelenléte a végső döntésnél meghatározó jelentőségű. Orbán Viktor megköszönte a BoC közreműködését a sikeres magyar kötvénykibocsátásokban, a közös munka szavai szerint e téren is javítja Magyarország pénzügyi biztonságát.

Orbán Viktor miniszterelnök találkozója Csen Sze-csinggel, a Bank of China elnökével Sanghajban Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecs?

A bank elnöke kifejtette: magyarországi befektetési tevékenységük erősítésén gondolkodnak, egyben gratulált a miniszterelnöknek, hogy a magyar kormány fenntartható és egészséges fejlődési irányba vezeti a magyar gazdaságot. A megbeszélésen szóba kerültek az európai és a globális gazdasági kihívások is - közölte Havasi Bertalan.