Orbán Viktor ellen és a migráció mellett kampányol Macron reklámfilmjében

Vágólapra másolva!
A francia állam reklámfilmet készített, amelyben a májusi uniós választásokra hívja fel a szavazók figyelmét. A migráció, a környezetvédelem, a munkahelyek (Franciaországban rekordmagas a munkanélküliség) és Európa jövője a négy kérdés. Az egyértelműen migrációpárti és megmosolyogtatóan demagóg reklámfilmben Orbán Viktor miniszterelnökkel és Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettessel, belügyminiszterrel szemben próbálja Macron kormánya a saját politikáját bizonygatni.
Vágólapra másolva!

A migrációval kapcsolatban a következő képek látszanak: megmentett migránsok, szomorú migránsgyerekek, segített migránsok, majd (feltehetően) beilleszkedett migránsok. Közben egyszer egy barátságos katonát is látunk. Ez Macron migránsképe, és szerinte ő kezeli, uralja a migránshelyzetet, míg a másik oldal, a bevándorlást, a kvótát elutasító és a saját határvédelmet akaró Orbán Viktor és Matteo Salvini nem. (Csak elszenvedi, mondja értelmetlenül és persze hazug módon a klip.)

Később azt a kérdést is felteszi, hogy Európában egység vagy széthúzás lesz, kimondatlanul is azt sugallva, ő az egységet, a bevándorlást elutasítók pedig a széthúzást képviselik.

Matteo Salvini azt mondta, hogy Macron retteg, mert a népek tavasza jön, a májusi uniós választások, és ott Macronékat kisöprik.

A saját országában rekordnépszerűtlen Macront a francia ellenzék is súlyosan bírálja a demagóg és hatástalan reklámklip miatt. Thierry Mariani, Nicolas Sarkozy egykori minisztere felháborítónak tartja, hogy ilyen álszent és hazug reklámklipet készített Macron kormánya.