Összecsaptak a migránsok a rendőrökkel Lyonban – videó

Vágólapra másolva!
A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron és levitézlett belügyminisztere, a baloldali Gérard Collomb semmit sem tettek a közbiztonság javításáért. Ennek meg is van az eredménye.
Vágólapra másolva!

Az alábbihoz hasonló utcai csatajelenetekkel szembesül majd Gérard Collomb bukott szocialista belügyminiszter is, aki Lyon polgármesteri székére pályázik jövőre, annak ellenére, hogy

városvezetőként egyszer már kudarcot vallott.

A bukott miniszter már most is szakértőként dolgozik a jelenlegi, szintén szocialista polgármester, Georges Képénékian mellett.

Utóbbi, akárcsak Collomb, a francia szocialisták csúfondáros bukását követően

átálltak a Juncker-Soros tervet végrehajtó, nemzetállam-ellenes, internacionalista, Emmanuel Macron táborába.

Collomb azonban már onnan is továbbállt, többek között azért, mert a közbiztonság javítása érdekében, a Franciaországon végigsöprő migránserőszak-hullám ellen semmilyen segítséget nem kapott Macrontól.

Igaz az is, hogy megoldási javaslata sem volt.