Lezuhant egy katonai gép Afganisztánban, sokan meghaltak

Vágólapra másolva!
Lezuhant az afgán hadsereg egyik helikoptere szerdán az ország délnyugati részén, a fedélzeten huszonöten utaztak, mind meghaltak.
Vágólapra másolva!

Naszir Mehri, Faráh tartomány kormányzójának szóvivője szerint két katonai helikopter tartott a szomszédos Herát tartományba, amikor

az egyikkel elvesztették a kapcsolatot.

Az áldozatok között van Farid Ahmad Bahtavar, a 9 tagú tartományi tanács elnöke, Dzsamila Amini, a tanács két női tagjának egyike, valamint Nematullah Halil, a nyugati régió hadtestparancsnok-helyettese.

A szóvivő közölte: a helikopter

rossz időjárási körülmények között zuhant le.

Egy tálib szóvivő azt állította, hogy az ő harcosaik lőtték le a légi járművet. A tálibok 2001 óta, amióta az Egyesült Államok vezette szövetségesek elűzték őket a hatalomból, a kormány elmozdítására és az iszlám törvénykezés újbóli bevezetésére törekszenek.